Miközben egyes lapok bátor számokat írnak mindenről mindenhova - így a Malév leánycégeinek állítólagos hozzájárulásáról veszteséghez, a bukáshoz, - eközben a repülés hivatásos szerelmesei, akik napi kapcsolatban voltak a gépekkel, alig-alig nyilvánulnak meg. Döbbenet és hallgatás uralkodik a bizonytalanság mellett: vajon holnap is él-e még a belépőm?Mi is csak egészen halkan jeleznénk, hogy miközben még ősszel is a repülőgépjavító cég nyereségességéről szólt pl. a Napi Gazdaság, most a HVG már másfél milliárdos múlt évi veszteségről ír.
Emellett természetesen a politikai sárdobálás is gőzerővel folyik, amelyben igazságot több okból sem szeretnénk tenni. Egyrészt meggyőződésünk, hogy minden egyes kormány megmenthette volna a Malévet - ahogy sok egyéb tönkrement dolgot az országban. De egyik sem tette.
Másrészt a politika, netán politikai önkritika szintjéig el sem jut, vagy inkább nem akar eljutni, hogy ténylegesen miből és hogyan álltak össze veszteségek. Például szóba sem kerül, hogy az utóbbi, ismét "kiválóan" sikerült Malév privatizáció után győzelemként beharangozott oroszországi javítások mérlege hogy áll... Mikor milyen alkatrészek hogyan kerültek kinti lajstromú gépekbe, mennyiért és főképp miből? Milliárdokért... Pedig nyílt internetes fórumbejegyzésekben is szóbakerült, nemkevés szakembertől hallottuk azóta sem. És ez csak egy ügy a számtalan közül, a mi a Malévet és "leányait" érinthette sok év alatt...
(Egy másikat épp most penget a legnagyobb repülős érdekképviseleteket tömörítő, nemrég újraindult MAPLÉSZ oldalon az egyik tagszervezet.)
De térjünk vissza a kékruhás műszakiakra.
E sorok írójának szintén a ferihegyi hangárokban kezdődött el a repülős élete, ahol a forgalmi előtéren nem javítható súlyosabb hibák megoldása és a repülőgépek üzemidős karbantartása folyt. Ott cseperedtem férfivá, és ott tanultam meg, mit jelent a felelősség a kézből kiadott munkával szemben. Ott tanítottam ugyanerre fiatalokat, akiknek egy mai helyzetben nem tudnék a szemébe nézni. A repülőgépszag, a kerozingőz később sokmindenben meghatározta az én életemet is, mikor az ezredforduló után elkerültem Ferihegyről.
A repülőgépek forgalmi és hangári ápolása, hibajavítása, nagykarbantartása egyike azon felelősségteljes feladatoknak, amit a repülésben tréfásan úgy mondanak: "féllábbal a sitten dolgozunk". És ez azóta így van, mióta a Malév, majd a belőle egy szintén kétes szakszerűséggel lefolytatott privatizáció után kivált Aeroplex (ACE) létezik. A különbség annyi, hogy az átkosban még a szabotázs vádja is az ember feje fölé kerülhetett.
De ezek az emberek nem félelemből dolgoznak jól, hanem azért mert tudják, hogy egyetlen döntésükkel, mozdulatukkal, aláírásukkal sokezer ember életéért felelnek, míg legközelebb bárki az adott berendezés, rendszer karbantartásával ismét foglalkozna. Persze ez is elég "félelmetes" felelősség, de ahogyan egy jó orvos, tűzoltó, vagy egy igazi pilóta, úgy egy jó műszaki sem a veszélyekre gondol munka közben, hanem arra, hogy a feladatot pontosan végrehajtsa. A felelősség maga már beépül a génjeikbe, együtt kering az ereikben a vérrel, a műszaki látásmóddal és némi kerozinnal... Mondhatni, észre sem veszik, de benne van minden mozdulatukban.
Közben belefér egy kis tréfálkozás egymással, az "inasokkal". Mosoly, ugratás, a folyamatos önkontroll által generált komolyság oldására.
Belefért....
Az egyelőre létszámcsökkentés alá vont, illetve részben rendelkezési állományba küldött ACE csapatban agyonfénymásolva köröző írás ezt a múltidőt idézi. Méghozzá azzal a mély, olykor csak tőmondatokig jutó férfifájdalommal írja le, amit azokban az utolsó pillanatokban enged meg magának egy repülős ember, amikor már tenni semmit nem tud a "hiba" kivédésért. De az elvárás is benne van, vagy talán egy bátortalan elképzelés: mi lenne ha a fejük felett döntéseket hozók megkóstolnák - megkóstolták volna a tényleges felelősségvállalás ízét ....
Többen ígérték az írást a napokban, de volt akinek közben már "nem kell bejárni". Akitől végül megkaptuk, hasonló tömörséggel foglalta össze a lényeget:
"Hát valahogy ilyen a helyzet, hangulat és a sok éve felgyülemlett szavak özöne. Egy ilyen brutál dolognak kellett történni hogy az igazság ha névtelenul is de a felszinre törjön."
 |
| Az első munkahelyem most.... és az első 767-es, amivel repültem... (Trikó fotója) |
Íme az ismeretlen szerző írása:
"Nektek!
Nektek, kik most céges autókban rettegve próbáltok minket ijesztgetni.
Nektek, kik ide juttattátok ezt a céget.
Tudom, benneteket nem érdekel az egész.
Nektek semmit nem jelent a deresedő halánték, a ritkuló haj.
Nektek nem jelent semmit az öregek nyomában felnövő fiatalabb csapat, akik "csak" 15-20 éve koptatják a szolgálati bejáró repedezett betonját.
És a kiskölykök sem, akik pár éve még tág szemekkel, suta léptekkel botladoztak be a hangárba, akik nem mertek fölmenni a lépcsőn sem... ma már ők is olajos kézzel törlik a homlokukat, miközben azt a "rohadt csavart" próbálják kiszedni.
Az öregek, akik hol kiabálva, hol morogva, hol az orruk alatt mosolyogva terelgették az ifjú bolondokat.
És most mindannyiuk szeme nedves és a földet nézik csendesen...
Meg egymást.
Én őket, ők engem.
Dolgoznak, teszik a dolgukat.
Az arcuk szürke, a hangár sokkal csendesebb, mint szokott...
Benneteket nem érdekel, amikor azt ordítja valaki "aaaaaaajtóóóóó!!!!!!!"......... amikor a "lórezsőt" vagy a "lókárolyt" hozzák a hangárba.
Benneteket nem érdekel, mikor 30-40 éves beceneveket kiabál valaki át a hangár zaján és olyanok szokásait emlegetik, akiknek ma már csak a beceneve él az emlékekben.
Ahogy máskor, most sem kell odafigyelni rájuk.
Nem ellenőrzi őket senki.
Amit tesznek, az jó. Azért, mert ilyenek. Ezt tanulták.
Olyanoktól, akiket erre tanítottak.
Mert szeretik ezeket a furcsa szárnyas szerkezeteket. Mindet. Csak a kékfarkúakat kicsit jobban.
A gyerekeink is megtanulták, hogy felnéznek, ha zajt hallanak..... "apaaaa, az ott ugye majév gép?"
De ez benneteket nem érdekel.
Ti féltek.
Mi is.
Ti a munkától és a felelősségtől.
Mi attól, hogy elveszítjük ezeket.
Ránk emberek bízzák az életüket és erre büszkék vagyunk. Nem bírnánk ki, ha csalódnának bennünk.
Rátok csak mi bíztuk a magunk sorsát, de még ettől is féltek és már megszoktuk, hogy csalódunk.
De nem baj.... mert szeretjük amit csinálunk.
Ilyenek vagyunk.
Próbáltátok kiirtani belőlünk, de nem sikerült.
Nem is fog.
Ilyenek vagyunk.
Nem volt baj, ha nincs szerszám, ha nincs anyag, ha késik a fizetés, ha hideg van.
Veszekedtünk egymással, ordibáltunk is, néha a pokolba kívántuk az egészet, de mindig megcsináltuk.
Nem vagyunk tökéletesek.
Néha lusták vagyunk, lógunk, beszélgetünk munkaidőben. Fogunk is, mert emberek vagyunk.
De!
Szeretjük a repülést, szeretjük ezt a céget.
Ez a cég szerethető. Miattunk az. Mi tettük ilyenné.
Azzal, hogy emberek vagyunk.
És most szomorúság és keserűség fojtogat
A mi lelkiismeretünk tiszta.
Nektek meg nincs.... azt sem tudjátok mi az.
De semmi baj... Kezdj dühös nyomozásba, hogy ki merészelte ezt írni és este azzal a büszke tudattal ülhetsz a kényelmes céges autódba, hogy ma is jól megmutattam nekik.
Egy lógós a hangárból."
