2012. május 28., hétfő

Autós demonstráció a légiközlekedésért - Közlemény

Történelemmé vált feliratok... ( Trikó fotója)

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) az alábbi közleményt juttatta el hozzánk;


Az utasokat Bécsbe űzik, Budapest lassan lekerül a térképről


Autós demonstrációt tartanak a repülőtéri dolgozók május 29-én, kedden a Liszt Ferenc Repülőtér bezárásra ítélt I. terminálja előtti főútvonal-szakaszon. Az akció célja, hogy felhívja közvélemény figyelmét: a légiközlekedés hanyatlása az utasok rovására megy, és az egész gazdaság számára óriási károkat okoz.
A repülőtéri dolgozókat elkeseríti, hogy a Malév csődjét követően további színvonal-csökkenés tapasztalható a repülőtéren. Az elhibázott privatizációkkal indult folyamat mára odáig jutott, hogy Budapest lassan lekerül a világtérképről, miközben az utasokat mintha szándékosan kergetnék Bécsbe vagy Pozsonyba – elég a Ryanair gépektől a terminálig a betonon vezető, több száz méteres sétára utalni. Eközben egymást érik a botrányos ügyekről szóló hírek a repülőtéri cégeknél. Mindez az egész gazdaság számára óriási, évente több tízmilliárd forintos károkat jelent.
Az I. terminál bezárása egyrészt a Malév csődjéhez hasonló szimbolikus veszteség, de a felújítására költött milliárdokat is értelmetlenné teszi. A II. terminál várhatóan túlzsúfolttá válik, a helyhiány mellett a munkaerőhiány is ront helyzeten. Komoly torlódásokra, hosszabb sorokra lehet készülni.
A demonstráció szervezését – a dolgozók kezdeményezése nyomán – a LESZ vállalta fel. A 10 és 19 óra közötti idősávra szervezett demonstráció miatt kisebb forgalmi torlódás elképzelhető az érintett útszakaszon.
* * *
A LESZ 2008 tavaszán, két szakszervezet összeolvadásával alakult. A hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, a MAPLÉSZ (Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség) tagja. A jelenleg több mint 1000 tagot számláló szervezet több ferihegyi vállalatnál erős pozíciókkal bír. Távlati célja ágazati szintű, tehát országos kollektív szerződés kidolgozása és elfogadtatása.

További információ:
Csorba Attila, a LESZ elnöke: 20/973-6290

2012. május 10., csütörtök

Hegynek repült a Szuhoj - Nem találtak túlélőt a Superjeten

Amint az sejthető volt a tegnap kommunikált remények ellenére, az indonéziai bemutatón "elveszett" SJ-100-as nem jött ki a hegyek közül.

 Többféle verzió keringett az eseményről, az optimistább orosz kommentárok helyi ornitológusokra hivatkozva az ilyenkor vonuló madárrajoktól kezdve több eshetőséget is számbavettek. A lapok a gép eltérítésétől kezdve több változatot is lebegtettek, így pl. a szakemberek által lehetőségként emlegetett terepre / vízreszállás többféle változatban is előkerült.

Sajnos viszont az, hogy a géppel vészhívás nélkül szakadt meg a kapcsolat, mindenképp arra utalt, hogy váratlan baleset történt.

A Szuhoj Superjet 100-as bemutató repülést végzett a jakartai Halim Perdana Kusuma repülőtér közelében  46 utassal, légiipari vendégekkel és újságírókkal a fedélzetén. 

Roncsdarabok a peremen
Grafika és kép: RIA Novosztyi
Ma reggel helikopterrel találták meg a kutatók a gép roncsait, miután tegnap este felfüggesztették a műveletet a sziklás-erdős terepen a vulkáni hegyek közt. A kutatásvezető szerint a gép vélhetően először a kráterperemnek ütközött. Ennek nyomától távolabb a roncs többi része viszonylag egyben van. Túlélőt nem találtak, sem a levegőből, sem a földi csapatokkal

A Salak  (1938 óta alvó vulkán)
A bemutatópilóták 10.000-ről 6.000 lábra kértek süllyedést, ám közben 7250láb (kb 2.200m) magas Mt. Salak-ot kerülték jobbkörön, majd a gép eltűnt a radarról. A roncsok kb 5300lábon, a hegy kráterének lejtőjén vannak Jakartától mintegy 20km-re, Bogor közelében. 

Az RA97004 Jakartában tegnap
A baleset idején jó vízszintes látás volt, de alacsony felhőalap.. A Superjet 100-as mindössze 800 órát repült, a parancsnok viszont több mint 10.000 órával rendelkező tapasztalt pilóta volt. A személyzet rendellenességet nem jelzett a katasztrófa előtt, ugyanakkor egyes jelentések szerint repülés közben egy kamerarendszerrel is próbák folytak

Szintén a tegnapi első repülés fotója (AP) A Sky Aviation az egyik helyi megrendelője a típusnak.
A Szuhoj a "Welcome Asia!" roadshow-val Pakisztán, Mianmar és Kazahsztán mellett az eredeti elképzelések szerint még Vietnámba és Laoszba is elvinné a típust, bár a program sorsáról még nincs hír.  

A Superjet - bár sikerét tekintve elmarad a várakozásoktól - minden eddigi repülését komolyabb műszaki gondok nélkül teljesítette. A Szuhoj - Alenia együttműködésben bevezetett típus fedélzeti rendszereiben több nagy nyugati beszállító van jelen (Thales, Liebherr...stb). 
A repülés idején 33 indonéz mellett nyolc orosz, két olasz, egy amerikai utas és a hajtóműfejlesztésben segédkező Snecma cég képviselője is a fedélzeten volt.
 
A TAWS

Bár a honi szakbulvár a GPWS földközelségjelzőről cikkezik, tudni kell, hogy a gépen már a két generációval fejlettebb TAWS rendszer dolgozik. Ez egy térképészeti felszínadatbázis, az előre és lefelé is "látó", második generációs E-GPWS / FLTA, valamint műholdas (esetleg + IRS) navigációs rendszer együttes alkalmazásából felépülő terepakadály- és földközelségjelző rendszer. 

Egy TAWS rendszer blokkvázlata
A TAWS térképnézete
A TAWS rendszerek gyártói ugyanakkor külön felhívják a figyelmet arra, hogy a rendszerben dolgozó kormányzati és egyéb forrású Jeppesen adatbázis kifejezetten figyelmeztetési célú adatokat tartalmaz, azt terepkövető navigációra használni tilos.

A katasztrófa kapcsán a szakmai vizsgálóbizottság már felállt, az eredményre nyilván várni kell. Ettől függetlenül ha a műszaki hibát kizárják, sajnos esély van arra, hogy az orosz személyzet nem használta / nem vette figyelembe a rendszert, vagy a lengyel kormánygép pilótáihoz hasonlóan - tán épp szintén a korszerű TAWS segítségében bízva - esetleg mégis "áthajolhatott a korlátokon" . 

Erről a lehetőségről egyébként jakartai források is említést tesznek..


Trikó Nick






2012. május 3., csütörtök

"X-szárnyú" lesz a 737MAX - Szárnyvégek háborúja

Ilyen lesz a 737MAX Advanced Technology (AT) wingletje
Miközben az Airbus az A320 NEO sorozatra épp most készül feltenni a blended winglet saját verzóját a Sharkletet, sőt érvényteleníteni szeretné az Aviation Partners birtokában lévő amerikai szabadalmi bejegyzést, eközben a Boeing már a harmadik szárnyvégelemet fejleszti a 737 -esekre.

A Poseideon
A 737-es alapokon készülő katonai alkalmazás, a P-8 Poseidon a 777-esen bevált raked wingtip erősen  hátraszegett változatát kapta meg, amely a hosszabb útvonalakon, illetve a hangsebesség körüli (transzonikus) áramlástartományban fejti ki jótékony hatását, valamint felszálláskor többlet felhajtóerő keletkezik rajta. 

A 737MAX sorozat körül csak kósza hírek keringtek, hogy milyen szárnyvéggel kísérleteznek a szélcsatornában, de biztosat nem lehetett tudni. Most azonban már a leendő vásárlók 3D grafikáin is feltűnt az újabb változat, amely az MD11 / MD12 szárnyvégmegoldásának, illetve a blended wingletnek és némileg a raked wingtipnek is az ötvözete.

MD 11 winglet

Az MD12 egyik koncepciója

Kezdetben az összes megoldás lényege az volt, hogy a szárnyvégen összesimítsa  a profil alatti nagyobb-, és a felette haladó kisebb nyomású áramlást, csökkentve ezzel a szárnyvégen keletkező örvényeket, ezzel a légellenállást is. A 767-400, illetve a 777-es mai és leendő megoldásaihoz tervezett raked wingtip már abból az elgondolásból keletkezett, hogy amíg egy közel függőleges winglet nem termel felhajtóerőt. A vízszintesen hátraszegett, vagy hátrahajló szárnyvégfül viszont nem teljesen meddő felület ebből a szempontból, különösen nagyobb állásszögeken, felszálláskor nem.
Az új, Advanced Technology (AT) winglet megoldásban  az enyhén lefelé hajló nyilazott felülettag szintén rendelkezik hasonló tulajdonságokkal, vagyis némileg megtartja a szárny alatt a nagyobb nyomású áramlást.



A kísérletek nem teljesen újak,  az osztott wingletnek már készült hajlított hegyű változata is - csakúgy mint a blended wingletnek.

Az eddig ismert, felhajlított szárnyvéget 18 évvel ezelőtt védték le az USA-ban. A megoldás annyira összeforrt a cég nevével, hogy a logotípiájukba is bekerült. Először szériában a Boeing Business Jet (BBJ) 737-esekre került fel. A jó tapasztalatok miatt a Boeing a hosszabb NG szériához kevés kivétellel már a gyári szalagon szerelte a kb 4% megtakarítást jelentő elemet, a fejlesztő céggel pedig vegyesvállalatot alapítottak.


Az Airbus azért igyekszik az amerikai szabadalmi hivatalnál érvényteleníteni a blended winglet bejegyzését, mert az Aviation Partners Inc. pert indított ellene nem is minden alap nélkül. Az Airbus ugyanis évekig tartó kísérletezések után épp az Aviation Partners-t bízta meg a blended winglet Airbus adaptációjával.

A blended winglet hajlított végű változata az Aviation Partners kivitelezésében 2011-ben. Ezt a megoldást a cég Hawker business jeteken is tesztelte.


A kísérletek sikeresnek bizonyultak, 2011-ben szándéknyilatkozatot írtak alá, hogy az Airbus-szal is vegyesvállalati formában fogják hasznosítani a fejlesztést a NEO családon. Ezután rejtélyes körülmények között "saját fejlesztésbe" fogott az Airbus, és Sharklet néven szabadalmaztatta a megoldást Európában.
Az eredmény viszont az Aviation Partners Inc. Falconra fejlesztett wingletjét idézi - szinte "szó szerint"... 

A Falcon API blended wingletje

 Bár az Airbus láthatóan büszkén kommunikálja a fejlesztést, az ügy azért is kellemetlen, mert valójában az A320 család sárkánya 25 éve változatlan, az A320 NEO szárnya is még a régi. leszámítva az új wingletet és a hónaljlemezelést. A dolog egyik oka, hogy a sárkányfejlesztési pénzeket elvitte a hosszúra nyúlt A380-as és az A350 majd A350XWB projekt. Bár az A320-as és a B737-es típus is új, takarékosabb hajtóműveket kap, a Boeing közben épp másodszor frissíti komolyabban a 737-es sárkányát és láthatólag szárnyvég ügyben is továbbhalad, újabb 1,5%-ot nyerve a fogyasztásban. Mindezzel valóban jó esélye van arra, hogy üzemköltség megtakarítás szintjén ellépjen az európai típus mellett.
 Creative Commons Licenc

2012. május 1., kedd

A Concorde-tól az Airbusig - Fly-by-wire Európa utasgépein (AF447 sorozat)

A repülés misztikumok nélkül is csodálatos dolog. Emiatt megkíséreljük emberközelbe hozni azokat a folyamatokat, amelyek a mai technikákhoz, azok bevezetéséhez hozzájárultak. Az Air Frace járat balesetének tanulságait nem lehet a történeti és némi műszaki háttér ismerete nélkül megítélni, így ehhez pici szakmai "tananyagot" is mellékelünk az érdeklődő Olvasónak.Azok a lehetséges és már feltárt hibák, amelyekről szintén értekezünk a sorozatban, egy olyan iparág problémái, amely egyébként elképesztő biztonsággal végzi a dolgát. Egyetlen súlyos baleset is többéves vizsgálat tárgyává válik, tanulságai beépülnek az üzemeltetésbe. Ami persze közúton mindennapos probléma, az itt szenzáció - amelyet sajnos sokan meg is lovagolnak, esetleg épp szakértőként feltűnve nagyívű kinyilatkoztatásokba bocsátkoznak - kellő szakismeret nélkül.

Hogy miért nem kell félnünk valójában egy utasgép fedélzetén, azt viszont sajnos kevés helyen olvashatja el az utazó. Pedig épp ez az utasrepülés egyik legnagyobb vívmánya ... Természetesen mindig van csiszolnivaló, de a valóban modern gépek elterjedése az egyik sarokköve a gazdaságosság és a biztonság növelésének. Európa repülőgéptervezőinek is fontos szerepe van ebben.
Úgy gondoljuk, hogy a verseny hosszútávon egy jó érési folyamatot táplál. Hogy a korszerű technika "hatalomátvételébe" milyen hibák csúszhatnak mégis, arról szintén szót ejtünk. Érdemes tehát nekifutni a maratoni blogposztoknak ...

Sört, ropit tessék ismét a gépek mellé készíteni! Megint nem leszünk rövidek... :))


Visszapillantó

A sorozat előző cikkében a repülőgépek kormányzásának technikai alapjait feszegettük. A cikk végén általánosságban beszéltünk a fly-by-wire rendszerről, megállapítva, hogy az elektromos-elektronikus kormányvezérlés korrekt felépítés esetén nagyban növelheti a biztonságot és könnyebbé, gazdaságosabbá teheti a repülőgépet.  A fly-by-wire-rel jó lehetőségek nyílnak a már korábban is létező digitális repülésvezérlés (navigáció, repülési pályavezérlés, fedélzeti rendszerirányítás) és a kormányvezérlés egyfajta számítógépes hálózatnak megfelelő összekapcsolására, integrálására.
Ez új képességekkel ruházza fel a repülőgépet.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nemcsak a kormányok, hanem a repülés tényleges végrehajtásában közreműködő összes berendezés képes egyetlen "szervezetként" adatbuszokon keresztül együttműködni a repülőgép irányítórendszerében. Ezzel a pilóták munkája, illetve az automatikus repülésvezérlés, a gép rendszerek felügyelete, sőt a lehetségesen előforduló veszélyhelyzetek elkerülése is nagyban segíthető a tárgyalt kereskedelmi típusokon.

Az Airbus digitális fly-by-wire (DFBW) tesztpadja egy módosított A300-as volt a 70-es évek végétől
Az ilyen rendszerek azonban technikailag is annyira összetettek, hogy megkerülhetetlenné válik valamilyen átfogó építési filozófia kidolgozása is a gyártónál a tervezés fázisában. Ezek kialakulásáról és eredményéről is írunk - elsőként Európa vonatkozásában. Hogy milyen eltérések mutatkoznak a tengerentúli alkalmazásokban, azt később külön cikkben elemezzük.

Az Airbus típusok feljesztés gyökerei

Az angol-francia Concorde mellett egy hétköznapibb képességű de jelentősebb sikerű szélestörzsű európai típus lépett a világ elé - immár nyíltan megcélozva a piacból való komolyabb részesedést. Az első kéthajtóműves szélestörzsű, a nagyrészt még hagyományos felépítésű Airbus A300-as a 70-es évek elejétől a közös európai repülőgépgyártást lassanként "bejáratta" . Sőt, néhány év múlva egyes piacokon némi lépéselőnyt is szerzett vele a gyártó a három és négyhajtóműves szélestörzsűeket gyártó amerikai cégekkel szemben (Az amerikai B767 akkor még nem repült).


Az A300-as családba az együttműködő, hadiipari tapasztalattal is rendelkező, nagymúltú európai cégek igyekeztek beépíteni a 80-as évekre már rendelkezésre álló technikát is. A rövidített A300B10 változaton  (A310) alkalmaztak először részleges digitális FBW technológiát az utasrepülésben, majd az A300-600-ason is. Ez még kormányzást nem, csak spoilerek és a szárnymachanizáió vezérlését végezte.

Ugyanakkor előrelépések történtek a hosszútávú repülés cockpit-ergonómiája és automatizálása terén is. A típuscsalád későbbi generációi a fejlesztés folyamán nagyrészt elektronikus műszerfalat kaptak (Glass cockpit / EFIS), és megjelentek a repülésvezérlő flight management megoldások is (FMC/FMS) - hamarosan már a ma elterjedt kezelőfelülettel. A repülőgép a fedélzeti mérnök munkáját is "átvette", a rendszerek állapotáról, hajtóművekről, felmerülő technikai problémákról, az ezekre adandó elsődleges válaszokról a korábbi audiovizuális jelzések mellett szintén a műszerfal centralizált (ECAM) monitora adott grafikus és szöveges információt.
A szélestörzsű 300-as család fejlesztése vezetett a hosszútávú repülés kétfős cockpitjaihoz. Megszületett az úgynevezett "előrenéző pilótakabin" - forward-facing crew cockpit - koncepció a hosszútávú repülésben is, hisz az új gépeken nem volt a pilóták mögött oldalsó pulton dolgozó mérnök, navigátor ...stb.
A300B2-as első generációs, hagyományos műszerfala (Daniel Alaerts)


Az elsőgenerációs A300-asok fedélzeti mérnöki munkahelye
A300B4-600 - már kétszemélyes kabinnal (Konstantin von Wedelstaedt fotója)

Szintén új és előremutató törekvés volt a "dark/quiet" vagyis csendes/sötét pilóakabin koncepció, amely felé a konzorcium elindult. A kifejezés nem szó szerint értendő, de nagy mennyiségű állandó jelzőfénytől szabadították  meg a látóteret, illetve a rendszerek kapcsolópaneljeit. Olyan logika mentén épült ki a kezelőfelület, hogy a bekapcsolt működő rendszerek kapcsolói nem, vagy kis fényerővel világítanak. A teljes fénnyel égő nyomógombok a lekapcsolt, vagy hibás egységekre utalnak. Mindez a pilóták figyelmének túlzott megosztását küszöböli ki. A koncepciót kisebb-nagyobb eltérésekkel más gyártóknál is megtaláljuk.

A kisebb utasgép kategóriában következő európai cél már a szélesebb körben elterjedt B737 - DC-9 kategóriájú gépek komolyabb technológiai túllépése is volt, ami független EU (J.E.T.) projektként indult a 70-es években, de szintén Airbus együttműködésben valósult meg. Ez lett az A320 gépcsalád, amely visszahatott a részben párhuzamosan fejlesztett 300-as termékskálára is.

Az új típus utasgépen addig még be nem járt utakra vitte a gyártót. Rengeteg újabb innováció és mérnöki munka állt az új elgondolások mögött, beleértve számos korábbi megoldás teljes újragondolását is. A kulcs a teljesen digitális fly-by-wire kormányvezérlési rendszerrel érkezett. 

Fly-by-wire - Európai előzmények

Az legelső FBW utasszállító a szuperszonikus Concorde. Az  első tesztpéldány Toulouse-ból, a második Fairfordból szállt fel 1969-ben. Menetrendbe csak 1976-ban állt.


A FBW tárgyalásakor vissza kell térnünk a Concorde-ra is, amely az első fly-by-wire vezérlésű széria-utasgép volt. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert sajtón, szakbulváron keresztül tévesen az Airbus típusokhoz kötődik ez a technológiai elsőség.  A rendszert az Aerospatiale tervezte. Ez működtette a kormányokat, emellett védte a túlterhelésektől a gépet a repülésvezérlő rendszer. A repülőgép avionikája vezérlése, elektronikus stabilizációja messze túlmutatott a kor szintjén. Az Automatic Flight Control System (AFCS) elektronikus tolóerővezérléssel működött együtt.

A Concorde kormányvezérlési sémája
A gépnek az analóg FBW csatornákon kívül volt hidromechanikus tartalék kormányvezérlése is. A műterhelők mellett feel computerek segítségével generálták a tapintható kormányerőváltozásokat az repülési és egyensúlyi helyzetnek megfelelően.

A Concorde pilótamunkahelyein nem látható és nem érezhető a FBW jelenléte

Kitrimmelhetők voltak a előállt kormányerők is a kormány semleges pozíciójának változtatásával - hasonlóan egy mechanikus kormányzású géphez. A Concorde tehát a hagyományos kormányzás érzetét igyekezett előállítani a pilóták számára. Ezt a lehetőséget a későbbi digitális FBW-re (DFWB) integrált Airbus repülésvezérlő rendszereknél nem tartották meg.

Huszonhét év után 2003-ban mindössze egyetlen, a fedélzeti rendszerekkel nem összefüggő katasztrófával ment nyugdíjba a jetkorszak egyik legkülönlegesebb, legdrágább és legismertebb ikonja.



A British Airways menetrendben később, 2009-ben a szuperszonikus transzatlanti járatok helyét különleges szolgáltatásokkal, gyorsított utaskezeléssel két módosított, 32 üléses A318-as vette át. Ezek egy közbülső írországi leszállással teljesítik a London LCY - New York JFK távot. A shannoni szabadterületen a tankolás alatt az amerikai hatósági beléptetés is megtörténik, így az utas további procedúrák nélkül, belföldi utasként érkezhet New Yorkba. Visszaúton a járat a jet stream légköri áramlás hátszelének kihasználásával leszállás nélkül üzemel. Félrevezetők tehát azok az információk is, amelyek kategorikusan kijelentik, hogy a típus alkalmas lenne "a brit főváros központja és New York között" közvetlen üzemelésre.  Az A318-as csak erősen átalakított változatban, csak nyugat-keleti irányon képes átrepülni az óceánt.  A Concorde előnyeit pótolni persze így sem tudja az utasrepülés palettáján.
 
_
A Concorde-pótló járat All Business A318-asa

A digitális fly-by-wire
 
A fentiekben taglalt keveredést az analóg (FBW) és digitális (DFBW) rendszer közt részben az okozza, hogy mamár természetes a digitális technika, emiatt elmarad a szaknyelvben is a "D" a rövidítésből. Teljesen digitális FBW kormány- és repülésvezérlési tapasztalatok eleinte a haditechnikában voltak. Ennek jó oka volt, hiszen a teljesen megbízható digitális technika a 70-es 80-as évek határán is méregdrága volt. A hadiipar pedig akkoriban is húzóágazat volt a repülésben. A 80-as évek végére szolgálatba állított A320-as és a későbbi Airbus koncepció is több ponton hasonlít egyes harci gépek FBW alkalmazásaira.
Az ülések mellett, a kartámasz elé került a kormánybot (sidestick) a pilóták kényelmének növelésére. Többszörözött, hardveres és szoftveres tartalékokat is nyújtó számítástechnikai rendszerrel építették fel a repülésvezérlést.
A "karfában ülő" kis digitális kormánybot ergonómiai jelentősége némileg eltér a harcigépes alkalmazástól, hiszen egy utasgép kabinjában a hely több, és a pilótákra sem hatnak olyan durva gyorsulások, mint egy F16-oson, ahol félfekvő helyzetben a gázkarral és a sidestickkel a kezekben igen kemény manővereket kell végrehajtani. Természetsen a többszörözött FBW egységek és adatvonalak sem a harci sérülések esetére biztosítanak alternatívát, de a légiközlekedés biztonsága szempontjából legalább ennyire elengedhetetlen a kellően többszörözött kiépítés. Ugyanakkor az F16-oson megszűnt a mechanikus backup. A FBW Airbusokon a kézi kormánycsatornákon (dőlés, bólintás) szintén kezdettől megszűnt a mechanikus alternatíva. Mindez komoly súlymegtakarítást is jelentett, ugyanakkor egyfajta bizalmat is követel a pilótáktól, üzemeltetőktől, sőt, a tájékozottabb utasoktól is. 
A kormány és a kormánylapok közvetlen fizikai kapcsolatának megszüntetése - mint előző cikkünkben tárgyaltuk -  hidromechanikus kormányzású gépeken is gyakorlat. A rendszer vezérlési tartalékát viszont a tisztán FBW kormányzásban nem egy hidraulikus/mechanikus csatorna, hanem az FBW rendszer megfelelően kiépített többszörözése, redundanciák, tartalék üzemmódok beépítése, vagyis a hibatűrés, a hibás működésű elemek megkerülése adja. Természetesen a FBW vezérlési vonalak végén a végrehajtás biztonsági alternatívái is biztosítottak.
Az új FBW kormányzású repülőgépek hibatűrési mércéjét magasra tették, ugyanakkor komoly autonómiával is rendelkezik a rendszer. Az új Airbusok stabilitását megbízható, már nagy részben a pilóta akaratától függetlenül "intézkedő" számítógépes felügyeletre bízták. (Ez szintén nem ismeretlen a katonai repülésben, így az említett F16-oson sem, ahol az integrált repülésvezérlő rendszer tartja egyensúlyban kis sebességen szándékosan gyenge stabilitásra tervezett, ám fordulékony sárkányt. Szélsőséges esetben pedig akár repülésre teljesen alkalmatlan stabilitású gépek, lopakodók  válnak repülhetővé a mesterséges stabilizálással. Érdekes összefüggés még a FBW fejlődésében, hogy 70-es évek közepén gyártott F16-osokon pörgettyűs stabilizátorral és analóg rendszerrel irányították a gépet a Concorde-hoz hasonlóan, később már teljesen digitális vezérléssel oldották meg a mesterséges stabilitást is.)
A jóval "szelídebb"  utasgépeken a stabilitásvédelmi rendszer működése némileg más.  A szoftveres "felügyelet" a repülés folyamán nemcsak a repülőgép stabilitására, a sárkány kormányzással történő esetleges túlterhelésére  és az átesésközeli helyzetekre figyel, hanem a légköri turbulenciák hatásait is csillapítja. A leglátványosabb funkció az átesésvédelem, olyannyira, hogy bevezetésétől kezdve a kereskedelmi légibemutatók egyik sarokpontjává vált a kevéssel átesési sebesség felett, de stabilan manőverező Airbusok látványa.
A védelmi funkciókra később visszatérünk az AF447 szemszögéből is. Most lássuk általánosságban a technológia európai megvalósítását a kereskedelmi repülésben.

Mi az újdonság az Airbus pilótája számára?
A gépet felügyelő számítógépek mellett az említett sidestick a legszembetűnőbb érdekessége a FBW Airbusoknak. A korábban megszokott kormányokhoz képest éles váltást jelentett a kormányzás filozófiájában még a gyártón belül is. A korábbi szélestörzsű Airbusok  - hagyományos kormányszervekkel - nagyjából a más gyártóknál is megszokott rendszert adták a pilóták kezébe, vagyis a kitérítéssel arányos mozgások keletkeztek a kormánylapokon. A gép szerkezetének védelmét a kormánykitérítést nehezítő, változó erősségű hagyományos műterheléssel, illetve az oldalkormány esetében változó kitéréshatárolóval, oldották meg. A dinamikus kiegyensúlyozáshoz beállított trimmhelyzeteket a pilóta a kormányokon látta, érezte. (A trimmnek az AirFrance balesetben külön jelentősége van, erre visszatérünk).
Az A320-astól kezdve gyökeresen változott a helyzet. A fentebb említett szoftverek nemcsak védelmi határoló funkciókat látnak el, hanem minden végrehajtott kormánymozdulatot a számítógép dolgoz ki és "méretez".
Az Airbus sidestick koncepció lényege az, hogy a pilóta nem szögarányos kormánymozdulatokkal hozza létre a repülési pálya módosításának megfelelő kormánylapmozgást, tengelyszögváltozásokat és gyorsulásváltozást, hanem fordítva: szögelfordulási illetve gyorsulásvektor parancsokkal utasítja a gépet, amelynek vezérlése kidolgozza a tényleges kitérési szögeket. A gép a körülötte áramló levegőből vett jelekkel, és a saját helyzet- és gyorsulásérzékelőivel egyezteti a kapott parancsokat.
A magasságváltoztatást szemléltető ábrán jól látható, hogy a rendszer hogyan működik. A pilóta hátrabillenti semleges helyzetéből a sidesticket, ezzel a pozitív szögű bólintásparancs mellett az "engedélyzett" gyorsulást 1g főlé emeli. A gép emelkedő gyorsulásba kezd a kitérítés mértékéig. Ezután a pilóta elengedheti a sticket. A gép nem bólint vissza, míg ellenkező irányú parancsot nem kap, hanem stabilizálja azt az egyenes vonalú emelkedést, amit megkezdett. Ezt a viselkedést mesterségesen előálított semleges stabilitásnak nevezik. A referencia, amihez képest a kitéréseket kidolgozza normál repülés közben, a normál 1g nehézségi gyorsulás.
A trimm automatikusan beáll az emelkedéshez szükséges vezérsík állásra. A bot az elengedéskor visszatér a középhelyzetbe és a manőver ezzel "elkészült". Ha pedig hirtelen túlhúzásba vinnénk a gépet, a számítógép korlátozza a mozdulataink eredményét, függetlenül attól, hogy ütközésig húztuk-e a botot. Ez az állásszög és a load factor védelem, amelyről a következő bekezdésben lesz szó részletesen.

Kormányhatárolások, védelmi funkciók és a sidestick
 
Ezen a ponton ki kell térnünk arra, hogy ha a sidestick mozgatását "koppanástól koppanásig" nem korlátozza semmi, akkor hogyan lehet nagy sebességeknél, vagy egyéb határhelyzeteknél összeszokni a repülőgéppel. Nos mint már az eddigiekből sejthető természetesen a FBW felépítésében és a védelmi algoritmusokban kell keresnünk a megoldást. A biztonságos repülési paraméterekkel behatárolt üzemmódokat a szaknyelv "envelope"-nak nevezi, amit borítéknak, a magyar műszaki nyelv számára talán kevésbé idegenül hangzóan keretnek, tartománynak fodíthatunk. E tartományok védelme az envelope protection. Ez a gyártóknál eltérően néz ki, de mi most természetesen az Airbus szemszögéből vizsgáljuk a kérdést.
Az Airbus sidestick nem rendelkezik visszaható műterheléssel vagy a B777-esen megszokott ún. backdrive-val (visszaható mozgatórendszerrel) sem. Ennek viszonylag egyszerű oka van. Miután az airbus kormánybottal nem arányos kormányszögeket határozunk meg, hanem utasításvektorokat, melyek változó kitérést adnak a kormánylapokra, emiatt az arányos kitérés-visszacsatolás (backdrive) logikai ütközést okozna. Egyszerűbben fogalmazva keveredne a vektorparancs a pillanatnyi kormánybot-kitéréssel. A védelem ennek megfelelően nem a stick mozgását határolja, hanem azt, hogy meddig lehet a gépet dönteni, bólintani, siklásban gyorsítani. Előbbiek esetében a kormánylapok egyszerűen nem mozdulnak tovább, hiába döntöttük ötközésig a botot. Utóbbi esetben a stick állásától függetlenül felhúzza a gépet a rendszer a biztonságos tartományig. Összesen tehát a kormányvezérlést tekintve öt alapvető védelmi logika működik együtt egy teljesen üzemképes Airbus FBW rendszerén; (Normal law): - Dőlésvédelem - Sebességtúllépés védelem - Terhelési többes (load factor) védelem - Bólintási szög védelem - Állásszögvédelem
Dőlési karakterisztika 33°-ig biztosított bólintástartással


Mindebből több sajátosság is keletkezik. 
Általában egy repülőgép szárnya egyszerű bedöntéskor oldalazni kezd, ezzel együtt magasságot is veszít, vagyis "becsúszik a fordulóba". Ezt kiküszöbölendő íven és magasságon kell tartani más kormányok belépésével (koordinált forduló).. Az Airbus a fenti dőlési karakterisztika mentén magától végzi a forduló koordinálását a stick döntési parancsára reagálva.. Figyelembe véve, hogy normál forgalmi körülmények közt a bedöntés ritkán kerül a 15-33° közti tartományba, az automatikusan koordinált forduló elengedett stick esetén csak eddig a határig marad fenn. Efeletti kitérítés kézzel, dőlés és felhúzás paranccsal tartható meg legfeljebb 67 fokig.
Felhajtóerő szükséglet és terhelési többes a forduló bedöntés függvényében

A terhelési többes vagy tényező egy mértékegység nélküli viszonyszám de szokás g-ben is kifejezni, mint gyorsulást. Ebben az értelemben a gravitáció és a centrifugális erő által létrehozott eredő érték. Koordinált fordulóban a dőlésszög cosinusával egyenlő. A dőlést és a terhelést is figyeli a védelmi rendszer.
A 67°-os határ nem önkényesen felvett érték. Itt a gép átlépné a sárkányra ható terhelés 2,5g-s limitjét. Ezt a rendszer nem engedi meg, sőt, elengedett stick esetében visszaveszi a bedöntést 33 fokig. Alacsony sebesség és nagy állásszög (AoA) esetén a dőlésvédelem már 45fokos döntésnél aktív.
Hasonló módon dolgozik, a sebességhatárolás automatika (HSP- high speed protection). A repülőgép a maximális tervezett sebesség/Mach szám közelében fokozott kormányzási nehézségeknek és szilárdsági problémáknak van kitéve a megnövekedett légerők miatt. Ugyanakkor a legnagyobb üzemi sebesség (VMO/MMO) és a maximális tervezett sebesség (maximium design speed) közti tartományban a gép még különösebb gond nélkül kivehető a túl gyors siklásból. Ezt automatikusan végzi a repülőgép.
Sebességtúllépés védelem (HSP) és a sebességkijelző különböző stick állásokban
A HSP automatika pozitív G (emelkedés) utasítást ad a bólintáscsatornán. A különbség itt is abban van, hogy épp milyen stick pozíciót használ a pilóta. Ha a gépet bólintással siklásba vitte, majd elengedte a botot, a repülőgép már a legnagyobb üzemi (VMO/MMO) sebességhatár kisebb átlépése után visszavesz a bólintásból és a biztonságos tartományba íveli fel a repülési pályát, lelassítva ezzel a gépet.
Teljesen előretolt stick esetében jelentősen átlép a VMO/MMO érték fölé, ahol később ugyan, de szintén "kiveszi" a gépet a pilóta kezéből a HSP. Felíveléssel a sebességet VMO +16 csomó vagy MMO +0.04Mach sebességre állítja és visszaveszi a bólintásparancs értékét nullára a stick állásától függetlenül. Ez nem stabilizált állapot, a stick visszaengedésével visszatér a gép az előirt sebességtartományra.
Load factor ("terhelési többes") védelem
A load factor védelem leginkább elkerülő manőverek, veszélyes földközelségi helyzetek, felhúzások esetén jut szerephez. Az Airbus "tiszta" konfigurációban 2,5g, míg kiengedett fékszárny esetén 2,0g manőverezési csúcsterheléssel számol a kereskedelmi gépeken. A védelmi rendszer kétféle lehetőséget ad a pilóta kezébe. Egyrészt káros túlhúzás esetén a gépet védi, másrészt lehetőséget ad arra, hogy szándékosan ezen a határon repüljön a személyzet, ha szükséges. A repülőgép teljesen hátrahúzott kormány mellett kezdetben a maximális g-terhelés szerinti íven kezd emelkedni, majd ha a pilóta továbbra is tartja a kormányhelyzetet, a gép védelmi rendszere állásszögvédelem üzemmódban folytatja a gép irányítását. Ilyen értelemben tehát a két védelem kiegészíti egymást.  

Bólintási szög védelem

A bólintás a repülőgép oldalnézetből látható, horizonttal, mint optikai referenciával bezárt tengelyszög (nem keverendő a következő bekezdésben tárgyalt állásszöggel). - A túl magas pozitív bólintási szög (nose up) gyors mozgási energia vesztést, - a  túl a magas negatív bólintási szög (nose down) veszélyes pályamenti gyorsulást, vagyis mozgási energia növekedést okozhat, így ezt a szöget a repülőgép védelmi rendszere repülés közben +30 és -15° közé korlátozza . A védelmi rendszer együttműködik a már tárgyalt sebességtúllépés-védelem (HSP) és az állásszögvédelem rendszerrel, a mozgási energia lecsökkenésére figyelmeztető rendszerrel és a hosszú típusokon a tailstrike (farokleütődés) védelemmel is.  

Állásszögvédelem

Az állásszög (AoA - Angle of Attack) relatív aerodinamikai szög. A szárnyprofil levegőhőz képesti haladási irányához viszonyított érték. Nincs közvetlen köze a bólintási szöghöz (pitch), amelyet a horizonthoz viszonyítunk. Az állásszög növelésével a felhajtóerő és a légellenállás is növekszik, majd a kritikus állásszög elérése után a felhajtóerő meredeken csökkenni kezd. Ennek oka, hogy a szárny felső felületén a szívóhatást biztosító  alakkövető (lamináris) áramlás leválik, helyét turbulens áramlás foglalja el, lerontva a az alacsony légnyomású tér szívóhatását.  
Az állásszögvédelmi rendszer ezt a jelenséget hivatott kivédeni. különösen fontos ez bizonyos vészhelyzetek elhárítása közben. A pilóta gyakorlatilag teljesen hátrahúzhatja a sidesticket, a gép ekkor is minimalizálja az átesés lehetőségét. Különböző üzemmódokban a védelem  a vízszintes vezérsík vezérlést, a kormánykitérést , a féklapok (speedbrake) helyzetét és a tolóerőt is befolyásolja. A baleset szempontjából különösen fontos megjegyeznünk, hogy ez a funkció csak működő sebességadók, a szoftver számára értelmezhető állásszögtartomány, illetve normál FBW repülésvezérlési üzemmód (Normal Law) esetén aktív. Bármely feltétel hiányában a védelem megszűnik. Erről a konkrét baleseti rögzítő elemzésben részletesen szót ejtünk. majd. Szintén fontos, hogy a hagyományos állásszögjelzést a gyártó megszüntette a gépeken. A kritikus értékekre is csak a sebességskála csíkozása utal, ám ez egy indirekt jelzés és többcsatornás sebességjel hiba vagy tűrésen kívüli állásszög esetén nem működik.
A felhajtóerő tényező (CL) állásszög (alpha) és a védelmi határértékek összefüggése, ezek kijelzése a sebességskála mellett; - Az Alpha Max szög teljesen hátrahúzott bot, és lekapcsolt tolóerőautomatika mellett érhető el, ám ha kell ezt a gép enyhén liftező süllyedéssel tartja, nem engedve a sebességet "elkopni". Az Alpha Prot az az érték, ahol a vezérsík automatika nem engedi továbbtrimmelni a gépet. A bot visszaengedett, semleges helyzetében ez az állásszög tartható. 
A felső ábrához képest új elem az Alpha Floor szaggatott határvonal. Ez az az érték, ahol viszont a tolóerőautomata avatkozik be a túlhúzás, illetve a sebességvesztés lehetőségét korlátozva.
Tolóerővezérlés  - újabb szakítás a hagyományokkal
Fontos elem, hogy a tolóerőmódosításokat kiválasztott tartományokon belül a rendszer automatikusan végzi, de nem mozgatja a gázkart (ezt autothrust rendszernek hívják). Ez újabb eltérés a korábbi pilótafülkéktől, ahol a tolóerőautomata (autothrottle) a gázkarmozgással is indikált beavatkozásokkal dolgozott. A hajózók tehát ezeken a gépeken nincsenek hozzászokva az automatika által létrehozott gázkarmozgáshoz sem, illetve nem tűnik fel a gázkaron, ha egy hiba folytán nem működik a rendszer. Minden ilyen jellegű probléma külön jelzésként látható, vagy a paraméterjelzésekből olvasható ki.
Az érzékelhető kapcsolat a kormányok, kezelőszervek és a pilóta közt valójában ezen a ponton változott nagyot, lévén sem a gázkar, sem a stick "nem dolgozik vissza a pilóta kezére". Az A320-tól kezdődő európai  koncepció ezen a ponton úgy tűnik, végleg szakít a hagyományokkal.
Érdekessége az egész filozófiának, hogy - bár az egyik megkérdezett pilóta szerint a gép egy "repülőgép mérnököktől mérnököknek", valójában a tervezési szakaszban pilótákat is bevontak az új pilótafülke kialakításába. Emellett még a Porsche szakembereit is felkérték az ergonómiai koncepció kidolgozásába. 
A helyzetet némileg bonyolítja, hogy a gépek technikai probléma esetén átlépnek, vagy átléptethetők alacsonyabb szintű védelmi szintre, úgynevezett alternate módokba, és direkt módba is. Utóbbinál viszont a kormánykitérés arányos lesz a kormánylapokra kimenő parancsokkal - továbbra is taktilis visszajelzések nélkül.
Alapvetően az A320-as technológiájából, kezelőfelületéből, és az A300 család sárkányaiból állt össze az A380-as kivételével az összes ma repülő Airbus. Ez gazdaságos, és a pilótaképzés szempontjából is konzisztens megoldás.
Ezen a ponton azonnal felvetődik a pilóta - repülőgép csatolófelület (humán interfész) kialakítása, ebből következően pedig a pilóták típusképzési koncepciójának meghatározása. A nagy horderejű projekt két legvitatottabb pontja ez.
A sorozat következő részében erről bővebben írunk.

 Creative Commons Licenc
ÖSSZES ÍRÁSUNK AZ AF-447-ES JÁRATRÓL >>