2012. február 4., szombat

Búcsúzik a MALÉV flotta - A Wizz a jogokat akarja - A piac összezár

Éjjeli konvoj Sannonba. A flightradar24-en is búcsúztatták a Malévet
Miután a Malév pilótái első körben nem kezdték meg a Malév / ILFC Boeingok kirepülését, a következő akadály a BA Rt. volt, aki viszont az üzemanyag kiszolgálást nem kezdte meg. Végül a lízingcég volt kénytelen gondoskodni a tankolásról. Az első gép amely egyenesen Shannonba indult a HA-LOK. Több búcsúzó azonban tiszteletkör után köszönt el a 66-évig úgy-ahogy hűséges Anyaország légiforgalmi irányítóitól, és a földön elkeseredetten integető kollégáktól. Aki látott már utolsó járatot elindulni repülőtérről, az tudja, milyen hosszú időre képes elszorítani a búcsúztatók, de még a távolabbi megfigyelők torkát is a jelenet.

E bejegyzés szerzője nem egy ilyen alkalom után vígasztalta az adott légitársaságok betonszéli sárga csíkon álldogáló munkatársait.
Ennél egyetlen nehezebb, sokkalta kegyetlenebb helyzet létezik csak, és ez a mostani.... 
Amikor a saját megélhetést, a munkatársat jelentő, kívülről belülről, minden kis festékkopásáról, egyedi jegyeiről ismert repülőgép áll a fagyos betonon. A lépcső elgurul a géptől, indulnak a villogók és megkezdődik az utolsó start-procedúra. 

Az embert a megsemmisülés érzése járja át, és még az is azt érzi, hogy a gépnek lelke van, aki soha nem látta ilyen szentimentálisan a világot. A pilóta persze ekkor sem nagyon gondolhat erre, hiszen ő ugyanúgy dolgozik, mint előtte többezerszer. 

ispi képe airportal.hu
De a földön maradottak gyomra már ekkor összeszorul. Elkeseredettség, harag, és tehetetlenség hullámai törnek elő elmotyogott félmondatokban. A tegnap tán egymásra nem is figyelő kolléganők egymás kezét szorongatva keresgélik a papírzsebkendőt. A másik kolléga a gép alatt észrevétlenül megsimítja a gép oldalát, miután a pilótáktól elbúcsúzva kihúzza a fejhallgatót. 
És itt  minden mozzanat igazán és mélyen fáj mert az idegek gőzerővel vésik az agyba a leendő emlékképeket. Mikor az állóhelyről kiforduló Boeing mégegszer megmutatja az eddig naponta megszokott céges festését, vagy belevész a reptérzajba a távolodó gép búgó suhogása, mikor szemenszúr a pálya elején beforduló reflektorok kápráztató ereje és mégegyszer ideér a felsikoltó hajtóművek hangja, a felhőbe emelkedő gép párhuzamos fénypászmái, fehér vakui belevágnak a párarétegbe.... na akkor csobbannak az utolsó utáni cseppek a betelt pohárba. Ez már csak ilyen....
A látvány "békeidőben" is megkapó, de ilyenkor a legfájdalmasabb szakítás, a visszavonhatatlanság durva törvényei és a hitetlenkedés hiú ábrándjai keverednek abban, aki valaha is szerette, amit itt csinált.

66 év befejezése
Eközben az újságosnál már olvasható: a Malév ellen EU eljárást kezdeményező Váradi József - Wizz- (azt megelőzően Malév-) vezérigazgató - bejelentette: összesen két (!) újabb gépet telepítenek Budapestre, és igényt tartanak a Malév EU-n kívüli repülési jogaira. Emellett nem kíván változtatni az üzleti modellen. (Magyarul ez azt jelenti, hogy a fapados rendszernek megfelelően nincs teherforgalom, nincs átszállási garancia, nincs semmilyen hagyományos légitársaságoknál megszokott egyéb szolgáltatás a Malévtől átveendő vonalakon).  A Wizz pezsgőbontását némileg megzavarhatja, hogy az összes nagyobb szereplő azonnal reagált a Malév helyén támadó piaci űrre. Egyrészt a British Airways és a Brussels, Swiss kíván kapacitást növelni, de ugyanezt a lehetőséget jelezte az Austrian is.
Az eljárásban szintén aktív Travel Service SmartWings festéssel üzemeltet majd gépeket Budapestről. De nemcsak járatokat jelentett be, hanem azt is hogy repülő és kabinszemélyzetet keresnek a Boeingjaikra. A Lufthansa szintén bővít és a Malév nagy codeshare partnere az Air France szinte biztosan reagál az űrre. A Wizz közvetlen ellenfele a Ryanair pedig már bejelentette, hogy bázisállomást telepít Budapestre, ráadásul részben a Wizzel azonos vonalakra. A Hainan egyedül járatja tovább a pekingi járatot, bár a longhaul járatok eddig sem voltak a Wizzhez hasonló low cost cégek erősségei, ez tehát nem érinti Váradi elképzeléseit. A teherszállítás egy külön kérdéskör lesz, mert ebben a fapad szintén nem jeleskedik, ezzel más fog jól járni.

Egyenruha - már csak emlék a jobb időkből
Az azonnal betömődni látszó piaci hézag annak fényében is érdekes, hogy Kiss Kálmán a HUNALPA szókimondásáról ismert alelnöke egyszerűen a nemzeti vagyon elherdálásának nevezte a történteket. 

Valóban nehezen megkerülhető kérdések merülnek fel az elmúlt kormányok privatizációs ügyleteivel és az állandó vezetőváltásokkal kapcsolatban,  2007-es példátlanul hátrányos Abramovics - Vnyesekonom ügylettel kapcsolatosan éppúgy, mint hogy mire várt a megörökölt helyzet orvoslásával a jelenlegi hatalom, különösen mióta a Wizz és a Travel Service EU-s eljárást kezdeményezett a Malév ügyében.

Kétségtelen, hogy az orosz résztulajdonos fél a maga megszokottan bájos indirekt módján jelezte, hogy nem lenne ínyére a Malév csődbevitele, hiszen a magyar fél számára előnytelen üzlet egyik lényege épp az volt, hogy mindenképp a Malév tartozik annak ellenére, hogy az üzletből igen rosszul jött ki. 
A becsődöltetés ettől függetlenül nem ördögtől való megoldás, láttunk ilyet a világban. Ám már állnia kellett volna annak a vállalatnak, amelyik azonnal átveszi a Malév működtethető "örökségét". Az elvi lehetőség még a brand átvételére is meglenne, hiszen a márkanév az állam kezelésében maradt.

Mindazonáltal a csődhelyzet így is előállt, és a válságban kincset érő piaci hézagok betömésével olyan csapdába került az állam -már ha valós szándékai voltak a nemzeti légitársasággal, - ami meglehetősen kétségessé teszi, hogy a belátható jövőben egyáltalán józan megfontolás tárgya lehet-e egy új flag carrier létrehozása. 
A felelősöknek ezúton is gratulálunk, különösen azoknak, akiket soha senki nem kívánt vagy mert megnevezni, pláne felelősségre vonni. Remélhetőleg épp készülnek valami jólfizető állást adni a válság közepén munkanélkülivé váló dolgozóknak.
 

Szintén gratulálunk a média hiperaktív közreműködéséhez is, amellyel viszont katalizátorként hajtották előre az utóbbi napok történéseit is. Malév körüli lelkes, negatív hírverés egy több évtizedes magyar hagyomány, csodálkoztunk volna, ha - leszámítva egyes mérsékeltebb gazdasági lapokat - a legérzékenyebb és legártalmasabb pillanatokban némileg átgondoltabban végezték volna vélt vagy valós dolgukat a derék sajtómunkások. Az utaztatásaik során ingyen összegyűlt hűségpontokkal vélhetően a csődbiztoshoz fordulhatnak, amihez sok sikert kívánunk.  Javasoljuk továbbá, hogy utazásaiknál felejtsék el a régi ismeretségekre való hivatkozáson alapuló upgrade és túlsúlykívánságokat, mert ezeket a Malév helyére lépő fapados cégek hírből sem ismerik.

Mire az írás megjelenik, a konvoj utolsó öt gépe érkezik Shannonba. A személyzeteket egy Q400-as fogja hazahozni, ami a távot figyelembe véve nem lesz sétagalopp, de legalább méltó lesz a 66-éves vállalat történetének méltatlan és gyászos befejezéséhez.

Az igazságból elveszett .... az "i" .... ( Hofi G.)
 
richey639 képe: airportal.hu
__________________________________________________________
UPDATE: Megérkeztek a fiúk a Q400-assal és egy utolsó körrel tisztelegtek a Malévnek évtizedekig otthont adó bázisrepülőtérnek....

2 megjegyzés:

kasziba írta...

Feleségem tegnap óta csak sirdogál hogy mi lesz vele és velünk.
Szörnyű! Hihetetlen hogy ebben az országban bármit meg lehet tenni!Pártpolitikai és személyes mohóságok alapján.Szomorú hogy évtizedek óta a Párt politika éppen pillanatnyi állása alapján alkalmatlannál alkalmatlanabb vezetőket és slepjét volta Malév kénytelen elviselni .És a tökéletlenebbnél tökéletlenebb ötleteit kivitelezni .Elindultak nyugatra két év múlva keletre. Közben az emberek akik az életük egy részét áldozták a cégre és folyamatosan konfrontálódtak az utasokkal próbálták védeni a mundér becsületet akár 80-100 e ft fizetés mellett .Közben az agyament vezetők össze vissza herdálták a pénzt millárdokat sikkasztottak el politikai összekacsintással "Kovács miniszter Úr sem fogja már felhívni a járatfelelőst hogy mi az hogy nem várják meg őt mert utazik ide meg oda,
Most miért nem fitogtatták fontosságukat. De az is nagyon nagyon furcsa hogy a kormány amit mond ma holnapra kiderül hogy pont fordítva történik. Az hogy egy cég csődbe megy manapság nem nagy csoda . Azonban szerintem ezt ha a vezetés és itt főleg az államra gondolok kellő képen felkészült volna erre és egy szakmailag felkészült gárda kidolgozta volna az új cég stratégiáját a jelenlegi céget átvilágítva (erősségeink/gyengeségeink)tények tükrében zökkenő mentesen át lehetett volna menni egyik napról a másikra. Nyilván lettek volna elbocsájtások és jó néhányan rosszul jártak volna de a részek elvesztése után sikeresen folytathatta volna tovább a cég.
Na nem a Sándor László idején készített felmérésekre gondolok amikor a régi időket idéző image dolgok voltak a legfontosabb egyenruha állapota nyakkendő lányok sminkje !!! igények voltak akkor is csak új egyenruhát nem tudott adni a raktár. sorolhatnám tovább százaival az ilyen történéseket. Bár most már mindegy. Sok türelmet és kitartást minden dolgozónak munkatársnak. Reméljük lesz még nemzeti légitársaság.
(Malév dolgozó párja)

A repülés írta...

Nemigen tudok mit hozzátenni az írásodhoz mint hajdani Malév dolgozó. Pár éve elvitt onnan a sors, részben egészségi okból vissza sem kerülnék. De tán jobb is így. Meglett férfiként így is nagyokat nyelve írtam a sorokat... A repülésben az ember tonnányi pozitív élményt és érzést gyűjt be évtizedek alatt. Mégis három dolgot megtanultam gyűlölni: a dilettantizmust, a felelőtlenséget és a becstelenséget. Ahová most kerültetek, az ennek a három dolognak a sokéves "gyümölcse"... Egy olyan tömegkatasztrófa, ahol nemigen kérik számon a "kapitányt"...

Párodnak mielőbbi lelki felépülést és mindkettőtöknek sok erőt kívánok a helyzet feldolgozásához a bizonytalanság leküzdéséhez.

Reméljük a legjobbakat...

Barátsággal: Trikó