A következő címkéjű bejegyzések mutatása: a330. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: a330. Összes bejegyzés megjelenítése

2011/06/01

Air France 447 - kérdések két év után


Jelentések és információk a balesetről


Ahogyan "A Repülés" blog már jelezte az adatrögzítők felhozatalát követő összefoglalóban, interim report nem lesz nyárig, azonban - vélhetően a helyenként erősen  bennfenteskedő média és a szivárogtatások hatására - infót adott ki a francia BEA sajtótájékoztató nélkül a hétvége előtt.
A érdemi részében igen rövid BEA szöveget átolvasva látható, hogy olyan zsinórmérték mentén igyekeztek lavírozni, ami a jelen helyzetben lehetőleg nem árt - legalábbis az élő érintetteknek, - ugyanakkor bármilyen vizsgálati végeredményre jut egyszer a BEA, az nem fog ellentmondani ennek az infónak.  

Nincs könnyű helyzetben ma sem, akit az eseményről kérdeznek. Az korábban is sejthető volt, hogy a repülőgép átesett utazómagasságon, ahogyan a sebességmérés hibáit is erősen sugalmazta az ACARS üzenetlista.
Természetesen a szerkesztőknek van saját elképzelésük a történtekről, de másodlagos és hiányos információókból tényszerűen ezt megalapozni nem lehet. Erre a vizsgálat hivatott természetesen.

A ma két éve történt baleset kapcsán készítettünk egy összevetést az ACARS kommunikáció és a most kiadott fedélzeti adatrögzítő (FDR/CVR) információk alapján. Ez arra elegendő, hogy nagyjából fel lehessen állítani az eseménysort.  
A lényegesebb elemek kiemelve láthatók az időegyenesen, így pl. a pilóták szavai és lényegesebb beavatkozásai, az automatikák lekapcsolódása, átesésjelző megszólalása, folyamatból eredő leállása, vagy indulása.



Az elemzés jó 20.000 karakter lett, így a blog kereteit kinőtte...

 FOLYTATÁS , teljes cikk ITT! >>


Trikó Nick & Mr Gorsky

2011/05/01

Megvan az óceába zuhant Airbus adatrögzítő memóriája

Egy hónappal a tragédia második évfordulója előtt előkerült az Air France Airbus A330-200 (AF447) repülési adatrögzítőjének memóriaegysége.

A hengeres memóriakapszula hiányzott, mikor pár nappal ezelőtt a rögzítő főegységét megtalálták.  Végül május elsején (kb. 10:00UTC) a távvezérelt kutatóberedezés megtalálta a modult.

BEA-fotó






A rögzítők elhelyezkedése a farokrészben
A francia BEA vizsgálati iroda (Bureau d'Enquetes et d'Analyses) jelentése szerint az egységet már ki is emelték (16:40UTC) az Ile de Sein hajóra, amely a kutatásban részt vesz. 
 
Nincsenek még információk arról, hogy a berendezésen lévő adatokat a memória megőrizte-e, és arról sem, hogy a kutatók tudták-e lokalizálni az Atlanti Óceán déli részén lezuhant gép beszédrögzítőjét is. (Forrás Air Transport Intelligence)


A modern utasgépek Solid-State Flight Data Recorder (SSFDR) adatrögzítője három modulból áll. Az egyik maga a táp- adatfogadó- vezérlőmodul, amely az adatrögzítők főegységében található. Erre csatlakozik egy külső memóriamodul, amely a pendriveokhoz hasonló módon táplálás nélkül is képes az adatokat megőrizni, ugyanakkor nem olyan sérülékeny, mint a korábbi szalagos rögzítők. Mozgó alkatrészt nem tartalmaz, ami nemcsak az adattárolás, hanem a rögzítés biztonságát is növeli. Emellett jóval több adat mentésére képes. Ez a rögzítőberendezés legfontosabb része, így többrétegű ütés- és hőálló szigetelés veszi körül.  Ezen, vagy közvetlenül emellett helyezkedik el egy vízalatti jeladó ("lokátor"), amely kb. másodpercenként ad egy hangjelet a vízbe. Ezt megfelelő vízalatti mikrofonos eszközökkel lehet fogni. A jeladó egy hónapig működik a vízben a gyári specifikáció szerint. Mostanra reménytelen volt ennek alapján megtalálni a rögzítőket, emiatt kellett távirányított kutatóberendezéseket küldeni a 4000 méteres mélységbe.

 Trikó Nick

 _______________________________

2011/04/05

Első képek a tengerfenéken nyugvó Air France gépről





A francia hatóságok közel két év keresés után közreadták az első képeket az Air France A330-200-asáról, amely 2009-ben zuhant az óceánba.

A képeken a General Electric CF6-os hajtóművek részeit, törzs-, szárny- és futóműelemeket lehet látni.
Míg a tengerfenék a régióra jellemzően nehéz terep, a roncsok egy viszonylag kedvező mélytengeri síkságon fekszenek.

Francia vizsgálati hivatal (Bureau d'Enquetes et d'Analyses) szerint az A330 roncs velemivel északabbra található a repülőgép utolsó ismert pontjától, amit a keresés középpontjaként jelöltek ki.

A gépen tartózkodó mind a 228  személy életét vesztette 2009 június 1-én Rio de Janeiroból Párizsba tartó járaton. A baleset oka nem tisztázott, de vélhetően kapcsolatban van a pitot csövek jegesedésével. A továbbiakban a vizsgálat a két adatrögzítő felkutatására koncentrálódik.

AF447 wreckageAF447 wreckageAF447 wreckageAF447 wreckageAF447 wreckageAF447 wreckage
All images © Bureau d'Enquetes et d'Analyses