2012/04/01

Európa bolondjai leszünk a Ryanair kedvéért ? - Budapest Airport, április1.

Séta+repülés, Magyarország 2012 (montázs: Trikó Nick, eredeti fotó Niki Kapsamunov)

Nincs igazán tréfás hangulatunk mostanában repülésügyben.
A Malév bedőlése óta "fekete ruhában jár" a blog, azóta sem tudtunk vidámat, reménykeltőt írni a témában.
Mostani hír, hogy ismét tisztázatlan a Dunakeszi Repülőtér körüli helyzet, amelyben igazságot nem szeretnénk tenni, lévén-e sorok írója politikust és repülőtérüzemeltetőt is látott már mellébeszélni, szabálytalankodó járművezetőt pedig szintén. Így egyelőre ebbe az ügybe nem ártjuk bele a billentyűzetünket a tényszerűség kárára, viszont mihamarabb szeretnénk levegőben látni a dunakeszi gépeket.

LHDK - CLOSED (Fotó MTI /Lakatos Péter)

A nap viccéért viszont nem is kellett Dunakesziig elmennünk.

Ferihegyen olyan elképesztő ötlet megvalósításán dolgoznak a "helyi erők" (copyright: cpt. Soma:)) amellyel kínunkban nem tudtunk elsőre mit kezdeni. A Hősök terét megszégyenítő sétaplaccot építenek ki az üzemterület kellős közepére az utasoknak. Ma szanaszét telefonáltunk, hogy ez most a dátumhoz kötődő átverés, esetleg a "Jeux sans frontières" játék  felújítása lesz határok nélkül ugyebár, vagy teljesen komoly, úgynevezett repülőtérrend.
Az ötletnek szóló első pukkadozó röhögések után jött a kijózanodás: - Igen, Budapest repülőterén, utasok fognak  sétafikálni az üzemterület közepén,  a repülőgépek mostanáig használt gurulási vonalában csak azért, hogy a Ryanair megmaradhasson buszmentes és utashídmentes alapstátuszban (...és ennek megfelelő olcsó díjazási kategóriában).

Amikor a repülőtér szembemenve a saját biztonsági szabályaival kitalálta, hogy zsákutcába állítja a kerozinnal teli tankolókocsikat, arról részletesen írtunk ebben a cikkben, gondolván, talán valaki észreveszi, hogy, hogy a lóláb kezd kilógni a biztonság kontra bevétel mérlegen. 

A mostani megoldás minden kétségünket felülírta: igen, csak azért, hogy O'Leary elégedetten fizesse ki a repülőtér legkisebb díjszabásának megfelelő összeget, odavisszük a hegyet Mohamedhez, vagyis szétvágjuk az üzemterületet, mint a régi szép időkben, mikor Leonyid Iljics Brezsnyev díszsorfal előtt, piros szőnyegen gyalogolt keresztül az apronon, és blokkolták a repülőtér forgalmát. 

Csakhogy ez akkoriban sem állandó állapot volt, hanem alkalmi. 

Nos, miközben sikeresen nemzeti légitársaság nélkül maradt az ország, a repülőtér bevételei pedig drámaian megcsappantak, eközben helyi turistalátványossággal fogadjuk a külföldieket. Talán be is jön. Olyan külső állóhelyekről kezdhetik a 2-es terminál fotózását a besétáló utasok, ahol pár évvel ezelőtt még Pácsonyi úr FBŐ serege  feltartóztatta a teli piros belépővel, szabályosan közlekedő kocsiban a belső dolgozót is a kamerájával - igaz az éber véderő nemigen tudta megmondani, melyik szabálypontot sérti meg épp az illető. 

Nos, ma szabad a pálya: rendezvényekről ismert kordonkerítést építettek a beton közepére, elvágva és messzire kiterelve a forgalom egy részét, némileg korlátozva a tűzoltókapun való behajtás utáni közlekedés szabadságát és megnehezítve a kordonfolyosón túl parkoló egyéb légitársaságok mozgását is. 

Semmi kétség, a fapadnak útban van a repülőtér S gurulója. Nagyjából félig fel is számolódik.... A 46-os utashíd lépcsőházzá változik.


A 46-os híd eleve kiesik a rendeltetésszerű használatból. Nincs ezzel sem gond, hiszen addig sem kopik a méregdrága mozgató és vezérlőberendezés, míg a fapadnak szolgál fix lépcsőhosszabbítóként.
A megoldás jelenlegi állapotában arra emlékeztet, mint mikor először jártam Erdélyben és villany híján traktor vontatta a villamost. A 46-os utashíddal szembefordítva áll egy utaslépcső, hogy mégse a levegőbe ugorjanak az utasok. Azután a műholdkép zöld vonalán elhelyezett kordonfolyosókon lehet kisétálni a megszakított S guruló vonalig, majd onnan az állóhelyekre a google térkép léptékvonalzója szerint úgy 150 és 350m között.

Az apron és az S guruló eredeti elrendezése (forrás: HungaroControl)

Ütközőbak repülőknek Fotó: Ispán Tamás  - AIRportal.hu
Eközben a 73-as állóhellyel szemben egy elegáns  betongát áll. Hogy ez csak egyszerűen zárás, vagy a hajtóműszél (jet-blast) miatt került-e oda, vagy ő hivatott megakadályozni, hogy a mögötte felfestett szervizútra, netán a kedves utasokra a vontató rátoljon valami szerencsétlen gépet, amelynek gazdái balgán kifizették a 45-ös utashíd használatát, azt még nem tudjuk. Talán még a 73-as rajtkockáról induló nemfapados versenyzőnek tehették ki, nehogy véletlenül balra kezdjen indexelni az S gurulóra. A betongátas dolog nyilván kiválóan fog működni sötétben és ködben, netán mindkettő együttes fennállásakor. 



  

A 74-79-es állóhelyek a sétatér részét képezik, a 70-73 marad buszos. Figyelemre méltó bejegyzés az utasításban, hogy a 73-as állóhelyről való kiforduláshoz minimális teljesítményt kell kérni a pilótáktól.Örömmel látjuk viszont hogy az utasítás immár foglalkozik a tankolás biztonsági távolságával is.
A hóeltakarítás különösen izgalmas lesz a többsoros kordonrács-erdőben. A csőlábazatot elegáns ballasztzsákokkal súlyozták le. Ez azért jó, mert ha a mókáskedvű utas a kimenő és bejövő folyosók közt egy lendülettel átugorja a kordont - kijátszva az odavezényelt két rendőr éberségét, - biztonságosan megkapaszkodhat sorváltás közben.

Mindenesetre nem csodálkoznék azon sem, ha a pilótahumorral foglalkozó lapok nem törnék magukat újabb karikatúrák rajzolgatásával, hanem egyszerűen kitennék a ferihegyi apron vonatkozó Jeppesen térképét - feltéve hogy a Jeppy szerkesztői megbírkóznak a most felállított KRESZ-park hatékony és informatív megjelenítésével a legközelebbi cserelapokon.
Egyelőre próbálunk további információkat beszerezni a témáról, hátha van még olyan tréfa a dologban, amit csak mi nem értünk. Emellett őszintén kíváncsiak vagyunk a hatóságok véleményére. 

Tűzoltókapu - Fotó: Ispán Tamás  - AIRportal.hu

Kérdés, mi történik egy esetleges pánikhelyzetben, mi van, ha tényleg be kell hajtsanak a tűzoltókapun (ami előtt ugye szigorúan tilos parkolni, ám utasokat sétáltatni lehet...), mi van, ha valaki vicces kedvében, sötétben ténylegesen átlendül a tyúkkerítésen bármilyen irányban.... Érdekes pl. mindezt a komolytalanságot egy intézményen belül látni az SRA átjáróval és a vasfüggönyös belső "műszaki határzárral"...

Félreértés ne essék, a dologgal nem a fapadosokat cikizzük. A repülőtérnek kellene eldönteni, hogy Michelin csillagos étterem szeretne lenni, vagy sarki fröccsözős lacikonyha egyetlen épületben.
Mindkettő nagyon hasznos dolog, csak ugye egy helyen megoldva nem kicsit kínos. 

Ugyancsak felvetődik a kérdés, hogy mi fog történni, ha újabb fapadosoknak is eszébe jut hogy hasonló "költségkímélő" brillírozásra késztessék a Budapest Airport kreatív szakembereit.

Végülis még van hová fejlődni ...



Trikó Nick

Nincsenek megjegyzések: