2012/01/27

Tízéves a HungaroControl

A magyar léginavigáció fejlődéséért megítélt szakmai díjak és civil szervezetek munkáját segítő támogatások átadásával ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját a HungaroControl Zrt., Magyarország legsikeresebb állami tulajdonú közlekedési vállalata.
 
Tíz éve vált önálló társasággá a magyar légiforgalmi szolgálat. Az ezt megelőző három évtizedben hazánk légiközlekedésének szervezését és irányítását, valamint a budapesti nemzetközi repülőtér üzemeltetését a költségvetési szervként működő Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság látta el. E két feladatkör szétválasztásával alakult meg 2002 januárjában a HungaroControl és a Budapest Airport, így az iparágban általánosan elterjedt modell szerint Magyarországon is háromszereplős lett a légi közlekedés.

Az eltelt tíz év alatt a HungaroControl Zrt. a nemzetközi légiforgalmi irányítás élenjáró szolgáltatója, Magyarország egyik legsikeresebb állami tulajdonú vállalata lett. A 700 főt foglalkoztató társaság 2011-ben a HVG 500-as listáján egy év alatt 35 helyet ugrott előre. Éves árbevétele meghaladja a 100 millió eurót, ennek döntő többségét a légitársaságok fizetik a légi navigációs szolgáltatások ellentételezéseként. Költségvetési támogatásban nem részesül.

A HungaroControl önálló működésének egy évtizede alatt 40 százalékkal nőtt a magyar légtér forgalma: míg 2002-ben évente 434 ezer légi járművet kezeltek a légiforgalmi irányítók, a tavalyi évben ez a szám már 607 ezer volt, amelynek 18 százaléka érintette menetrendszerűen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret.

Tíz év alatt a technológia és az infrastruktúra területén is óriási fejlesztéseket hajtott végre a magyar légiforgalmi szolgálat. A világszínvonalú MATIAS irányító és tájékoztató szoftvert az egyre nagyobb szakmai elvárásokat követve 8 alkalommal továbbfejlesztette, a repülőtéren speciális mozgásérzékelő rendszert telepített, illetve modernizálta az összes hazai radarkomplexumot.

A fejlesztések nem állnak le. A jelenlegi légiforgalmi irányító központ szomszédságában, összesen 13 milliárd forintos beruházással, uniós támogatással 2013-ra a világ egyik legkorszerűbb irányító központja épül fel, míg a mostani létesítményben légi navigációs tudásközpontot hoznak létre. Itt kap majd helyet a HungaroControl tavaly megnyitott nemzetközi kutatás-fejlesztési centruma és az Entry Point Central oktatási akadémia.

A társaság tízéves születésnapja alkalmából Budapesten rendezett fogadáson Szepessy Kornél vezérigazgató értékelte az elmúlt évet, majd szakmai elismeréseket adott át. A HungaroControl Partner Díjat Anne Kathrine Jensen, a skandináv Entry Point North vezérigazgatója kapta a közös budapesti légi navigációs oktatási akadémia elindítása érdekében végzett munkájáért, a Legjobb Ügyfél Díjat a Budapestről immár napi járatot működtető Quatar Airways, a Legjobb Üzleti Partner Díjat pedig a repülési információs rendszerek fejlesztésében világelső Thales Air Systems vehette át.

Szepessy Kornél vezérigazgató
A jubileumi évet elindító rendezvényen a HungaroControl jelentős anyagi támogatást nyújtott át a működési környezetében élő társadalmi és civil szervezetek szervezetnek: a daganatos betegek rehabilitációjával foglalkozó bakonyszücsi segítő központnak, a Budapest XVIII. kerületében működő Gyöngyvirág utcai Gyermekotthonnak, a tanulásban, illetve értelmileg akadályozott fiatalokat támogató Életjel Alapítványnak, valamint a Hortobágyi Madárkórháznak. 

(forrás: Pressinform)

Nincsenek megjegyzések: