A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FAA. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FAA. Összes bejegyzés megjelenítése

2013/01/16

Újabb akkuprobléma - Japán felfüggeszti a 787-es üzemét

Legutóbbi bejegyzésünkben kitértünk a Dreamiliner kezdeti üzemi problémáira, amelyek kapcsán az FAA és a gyártó egy ismételt ellenőrzést hajt végre a gép fő rendszereinek gyártási hátterében a beszállítókat is beleértve.
Most a gépeket legrégebben üzemeltető ANA japán légitársaság járata hajtott végre kényszerleszállást, miután akkumulátorhibát jelzett a repülőgép. Mint ismeretes, nem ez az első probléma a repülőgépeken újdonságnak számító nagy teljesítményű lítium akkumulátorokkal.

Néhány nappal ezelőtt a szintén japán JAL gépén földi kiszolgálás közben keletkezett akkumulátortűz. Az akku felizzására, kigyulladására, a tüzek üzem közbeni megfékezésére ugyan fel vannak készítve a repülőgép rendszerei, de a probléma megoldása semmiképp nem ez, hanem az okok kiderítése.
A mostani leállást ugyanakkor nem a hatóságok rendelték el, de a társaságok és a repülőgép megbízhatóságába vetett bizalom megőrzése érdekében a két japán üzemeltető földön tartja és átvizsgálja a gépeit.

Takamatsu-i kényszerpihenő - Fotók: AP
A gépen a korábban meghibásodott akkumulátorral azonos típus működött. A sors fintora, hogy az akkukat a japán GS Yuasa Corp. szállítja a géphez. A cég részvényei ismét estek a többi japán beszállítóét is magával rántva és befolyásolva a Boeing árfolyamát is.
A JAL gépének kiolvadt akkumulátora az NTSB-nél
Az ismert veszélyhelyzeti tényezőket a repülőiparban azonnal kiszűrik - ha másképp nem megy, akár a típus ideiglenes leállításával is.
A világ többi üzemeltetője ugyanakkor nem kívánja leállítani a típust. A Qantas jelenleg A330-asokkal repülő leányvállalata a JetStar menetrend szerint átveszi a gépeit. Az Air India nem jelzett problémát a gépein, de átvizsgálja őket. A korábbi problémákra reagálva Al Baker a Qatar vezetője is bizalmat szavazott a típusnak.
Mindenesetre a gyártó és a beszállítók is nagy nyomásnak vannak kitéve. Pletykák keltek szárnyra ugyanis, hogy a gyorsított átadások okoznák a hibákat, ezt azonban határozottan cáfolja a Boeing.
A fűthető ablak, üzemanyagrendszer, akkumeghibásodások jellege is főképp alkatrészproblémákra utal, de leginkább a már említett FAA ellenőrző vizsgálat fogja tudni megnyugtatóan rendezni a helyzetet. Ezek gyors és sikeres lebonyolításában maga a gyártó és a beszállítók is érdekeltek, lévén akár a további gépátadásokat is késleltetheti bármilyen további problémából fakadó intézkedés.

A nagy teljesítményű lítium-ion akkumulátorok repülőgépi alkalmazása szintén a Dreamliner egyik újdonsága. A választás több előnnyel is jár. Kis méretük és súlyuk ellenére kapacitásuk nagy. Kiváló hidegtűrésük, gondozásmentes kezelésük szintén előny. Érzékenyek azonban a zárlatból, túlterhelésből és túltöltésből eredő melegedésre is, a japán beszállítónak tehát épp ezeken a pontokon kellett szigorú technológiai kihívások elé néznie.

2012/01/21

Így is lehet... Mobilon is szolgáltat a légügyi hatóság (FAA)

Nem akartunk olcsó bulvárcsapdát állítani a címmel, ezért szúrtuk be a hivatal nevét is, hogy világossá váljon, hol is történik mindez, illetve persze azért, hogy hihetőbbé váljon a cím ...

Októberben egy kínos katonai malőr kapcsán írtunk arról, hogy korábban engedélyezett, mobil informatikai és kommunkációs rendszerek részeként a hétköznapi mobileszközök is meghonosodnak a repülőgépeken illetve a pilótafülkében is. A folyamat jelenleg is zajlik, emellett viszont a hatóság nemcsak papírokat tologat, hanem fel is használja az új lehetőségeket.
Az történt, hogy a már eddig is számos webes szolgáltatást nyújtó amerikai Szövetségi Repülési Hivatal ( FAA ) úgy gondolta, hogy az okostelefonok, tabletek, valamint az ezekre fejlesztett repülési alkalmazások elterjedését követve tovább egyszerűsíti az adófizetők, a repülőszakma, vagyis a hivatalt fenntartó felhasználók életét, és készít egy egyszerűen kezelhető kompakt szolgáltatófelületet.

Ez az  FAA Mobile, melynek első változata már elérhető.

A hatóság honlapján elérhető első változat belépőfelülete meglehetősen lényegretörő:

 


Az alkalmazás az alábbiakat tudja lehívni az FAA online adatbázisból:

Lajstromjeles kereső ( N-Number Lookup)
Tulajdonos, regisztrácó státusza, gyártó és egyéb információk.



Repülőtéri késési adatok (U.S. Airport Status and Delays)
Ez a felület a National Airspace System (NAS) adataiból dolgozik. Kereshetünk az épp aktuális összesített információkból, illetve választhatunk egy kívánt repülőtérkódot.



 
A bejegyzés írásakor aktuális késésinfó San Franciscoban:





Tanácsadó/figyelmeztető körlevél kiadványok ( AC - Advisory Circular Lookup)




A konkrét kiválasztott körlevél PDF-ben letölthető:



  
Körzeti hivatalkereső (Flight Standards District Office (FSDO) Locator)

A mobileszköz helyzetének megfelelően adja meg a legközelebbi címet, ha a helyzetinformációhoz hozzáférést adtunk az FAA oldalának.


  
Lehetőségünk van emellett listás keresésre is:


Vadállattal történt ütközés online bejelentése, illetve már megtörtént bejelentés adatainak módosítása (Wildlife Strike Reporting):




 
Általános hírek és satóanyagok (News and Updates)



 
Támogatott platformok és eszközök
 
Az FAA Mobile 1,0 teljes mértékben támogatja iOS 4 , valamint Android 2.2 és újabb rendszereket. A Blackberry (RIM), Windows Mobile, és a WebOS platformokra nem optimalizálták a rendszert, ezeken a megjelenítés nem garantált. Ettől függetlenül a cikk írásakor egy egyszerű szétcsúsztatható Nokia mobilon is elindult az oldal. Az FAA honlapja fel is hívja a figyelmet, hogy a hivatalos tesztlistán nem szereplő eszközök is támogatják az alkalmazást - igaz, azok nem részei a hivatalos minőségbiztosítási programnak.


Az alábbi eszközökkel tesztelték hivatalosan a működést:


  • iOS 4+ okostelefon
  • iPhone 4S
  • iPhone 4
  • iPhone 3GS
  • iOS 4+ Tablet PC
  • iPad


  • Android 2.2+ okostelefon
  • Galaxy Nexus
  • Motorola Droid
  • Droid X
  • Droid 2 Global
  • HTC EVO
  • Samsung Captivate
  • Android 3.1 Tablet PC
  • Samsung Galaxy Tab 10.1







Minden oldal alján elérhető a feedback funkció, ahol a hivatal a felhasználók véleményét, további ötleteit várja.

 
Ilyen is van ....
  

2011/04/19

Meglepte a Boeingot a Southwest ügy?

Sűrűbben fognak ellenőrizni egyes Classic 737-eseket

Az április elsején történt repeseményben öt lábnyi hosszon nyílt meg a 737-es törzs felső borítása  a lemezátfedések mentén. Az üzemeltetők örvényáramos repedésvizsgálattal kell meggyőződjenek minden 500-adik repülési ciklus után a  borítás épségéről, ami az eredeti elképzelésekhez képest jóval sűrűbb kiállásokat jelent a repüzemből. Az intézkedést az FAA ún. Emergency AD formájában publikálta április 5-én, négy nappal a Sacramento-Phoenix járat Yuma-i kényszerleszállása után. Az intézkedés a 30.000 cikluson túl üzemelő repülőgépek egy részét érinti. A Southwest gépe ugyan még csak 15 éves, de közel ötvenezer óra alatt negyvenezer ciklust repült le.

Az AD azután jelent meg, hogy a Southwest önként leállított 79db 737-300-ast és öt gépen szintén találtak repedéseket. Az érintett géppark 1993 és 2000 közötti gyártású. Az ekkor használt rálapolási technológiát később már nem alkalmazta a Boeing, jelezte Randy Tinseth, a Boeing Commercial Airplanes  marketinges alelnöke saját blogján, a Randy's Journalon. A 30.000 cikluson túl jelentkező azonnali vizsgálat problémája jelenleg 175 gépet érint , később összesen 571 gépre terjedne ki a vizsgálat, bár ezekből 31 tartós lekonzerválás alatt van, illetve 8 gépet teljesen kivontak már a forgalomból.


A kérdés valójában az, hogy a Boeing a maga  szakértelmével és tapasztalatával elszámolta-e magát, és ha igen, akkor hogyan. Még hónapokban telik a biztos tények feltárása, de úgy tűnik, egyértelmű, hogy az incidens fokozza az aggodalmakat a keskenytörzsű és regionális gépek vonatkozásában, amelyek a légiipar mindennapi igáslovaivá váltak.

Korábban folytak találgatások a Southwest üzemeltetési gyakorlatát illetően, lévén a cég nemkevés bírságot fizetett ki a nem megfelelő karbantartási gyakorlata miatt. Most azonban nem erről van szó. Mindemellett a világ összes üzemeltetője azonnal megkezdte a kérdéses szériájú gépek átvizsgálását. Szerencsére a Southwest esete nem jelent globális veszélyt, viszont úgy tűnik, hogy az érintett gépek zöme a Southwest flottájában üzemel, ami nem csoda, hiszen ők a típus legnagyobb felhasználói. Ezeket a gépeket most egyszerre vizsgálták át a légitársaságnál, illetve a Boeingnál.

A hasonló repesemények érdekessége, hogy általában nem okoz problémát a hirtelen kihermetizálódás, vagy az, hogy a túlnyomás hirtelen szökni kezd a gépből. Baj akkor keletkezik inkább, ha a kiáramló levegő magával sodor egy tárgyat, ami hirtelen eltömi a nyílást, viszont a kiáramló levegő tehetetlensége miatt a tárgy a normális nyomáshoz képest lényegesen nagyobb erővel üti meg a gép falát. Ilyenkor sokkal nagyobb sérülés keletkezhet a törzsfalon. Szerencsére itt ilyesmi nem történt, az ijedségen kívül nagyobb baj nem lett.

A 737-es gépcsaládból eddig közel 7000 példány épült 1967-óta, és még 2000db -ra van rendelés. Pillanatnyilag  kb. 4200 darab van szolgálatban, átlagosan 1250 db repül minden pillanatban. Két és fél másodpercenként indul, vagy száll le a világon egy 737-es. A típusnak több mint 300 millió repült órája van. 

Ezek a megdöbbentő számok nemcsak sikert jelentenek egy típusnak, hanem óriási felelősséget a gyártónak, hiszen bármilyen tévedés a gyártási vagy üzemeltetési technológiában sok gépet érinthet egyszerre. Emiatt a Southwestéhez hasonló incidensekre egyszerre, azonnal reagál a gyár és a hatóság, az üzemeltetőket haladéktalanul értesítik a szükséges biztonsági intézkedésekről, hogy már addig se következhessen be hasonló esemény, amíg a mélyrehatóbb vizsgálat tart. (Emlékezetes, hogy a korábbi 737-esek oldalkormányhibája miatt több baleset is történt, mire sikerült feltárni az oldalkormányvezérlés hidraulikus problémáját, amelyet csak erős fagyban lehetett reprodukálni. Az ilyen rejtett hiba igen ritka, de éppen ezért az ismétlődő problémákat érzékenyen jelezte a Boeing részvényárfolyama.) A gyártók tehát élesen figyelnek a típusok megbízhatóságának fenntartására, aminek a leghatékonyabb módja az üzemeltetőkkel való szoros együttműködés, az esetleg szükséges módosítások, direktívák kiadása a számukra akiknek szintén az üzembiztos gép a cél. Az üzemeltetőknek természetesen az a jó, ha sem hiba, sem terven kívüli ellenőrzés miatt nem kell kivenni a gépet a forgalomból. A Southwest esetében napi 6-7 járatot kell lerepülni egy gépnek. ami a helyi sajátos utazási szokások figyelembevétele mellett is erős igénybevétel. Az igásló kifejezés tehát egyáltalán nem túlzó...

 

A fenti eseteket is beleszámítva az üzemi tapasztalatokba szerencsére a 737-esek kimagaslóan üzembiztosnak mondhatók. Ma is minden 1000 tervezett járatból 994 indul el műszaki problémák miatti csúszás nélkül.

Trikó Nick