2015/03/27

Csak a szándékosság biztos - Germanwings katasztrófa


Jelen adatok és nyilatkozatok alapján már egészen biztos hogy szándékosan irányították földnek a repülőgépet a francia Alpokban.
A nyilvánosságra került válaszjeladó adatok (ADS-B / S-mode) pontosan mutatják a percet, amikor a 38.000 lábon haladó repülőgép automatikus repülésvezérléséért felelős MCP (FCU) panelen éppen beállítja valaki a 100 láb (30 méter) alatti célmagasságot.
Ez elejét veszi a géphibára és a gép korára célozgatók elképzeléseinek. Ugyancsak lehúzható a listáról a nyomásvesztés miatti vészsüllyedés is.
Olyankor többnyire 10.000 lábra, vagy ha a terep ezt nem engedi, a talajhoz mért biztonságos magasságra (MORA/Minimum Off Route Altitude) kell süllyedni, amit a terep jellege és magassága határoz meg. Általánosságban 2000 láb a minimális biztonsági rátartás a környező hegyekhez képest.

Ami tényleg biztos

Nos itt biztonságról semmiképp nem lehetett szó. A gépet hozzáértő irányította és programozta át a magasságot - gyakorlatilag a földig.
Amit a BEA vizsgálószervezet nem erősített meg, az az, hogy mindezt kizárólag a másodpilóta tehette.
A BEA szakmai vizsgálatot végez, nem bűnügyi nyomozást, tehát semmiképp nem fog ítélkezni a személyzet felett.
Ezt azért is fontos leszögezni, mert a pilótaszervezetek - egyébként teljesen jogos tiltakozások közepette - attól tartanak, hogy a kiszivárogtatott hangfelvétel tartalom megvezeti a vizsgálatot, valamint veszélyezteti későbbi repülőesemény vizsgálatok szakmai tisztaságát is.
Ami valójában ezirányban történt az persze leginkább annyi, hogy a német ügyészség lefoglalta a másodpilóta személyes tárgyait és házkutatást rendelt el, vagyis azonnali nyomozásba kezdett.


Ehhez azonban nem volt szüksége a hangfelvételekről nyilatkozó nyomozóra sem. Az alábbi ábrán a válaszjeladó által küldött, nyilvános adatsorból látható, hogy szűk négy másodperc alatt tekerte be a számítógépnek (FMC) a repülőgépet irányító személy a nyilvánvaló katasztrófához vezető 100 láb alatti magasságot:



Mindebből az következik, hogy a pilóták gyanúba estek volna kiszivárogtatás nélkül is. Ne feledjük, hogy az óceánon eltűnt maláj gép esetében is szinte azonnal megindult a nyomozás a személyzet irányában, mikor vélelmezhető volt a szándékos és szabálytalan beavatkozás a gép rendszereibe. Ez viszont így helyes. 


Mentális problémák mindenütt...

Ami nem helyes, az az, hogy a sajtó silányabb hányada és bizonyos értelemben már a Lufthansa csoport is tényként kezeli a másodpilóta bűnösségét, holott erre közvetlen bizonyíték egyelőre nincs. Ugyanakkor a francia ügyészség, Angela Merkel és más vezetők is feltételes módban fogalmaznak - még ha a magyar fordítás gyakran pongyola is.

A honi sajtónak a köztévé kétes repülős híreire oly éberen fröcsögő szerkesztőségeiből most erről a légibalesetről gyermeteg, nagyrészt egymástól átvett badarságok és feltételezések jelennek meg, vastagon kijelentő módban.
"A másodpilóta szándékosan megnyomta azt a gombot, ami zuhanásba vitte a repülőt."
" senki sem tudott bejutni a pilótafülkébe, hogy megakadályozza, hogy Andreas Lubitz egy hegynek vezesse a repülőt, megölve ezzel mindenkit a gépen."
"bevett protokoll alapján ha az egyik pilóta távozik a fülkéből, addig egy utaskísérőnek kell őt váltania."
"A másodpilóta mindenkit a halálba akart rántani"
...stb.

További érdekessége a történetnek, hogy a beszédrögzítő kiértékelését megelőző, gyakorlatilag konkrét vádat is megfogalmazó kiszivárogtatás egy magas beosztású francia katonai tisztviselőtől származik, aki a nyomozás adatait ismeri. Ez nemcsak a kivizsgálás idejére kötelező titoktartás megszegése, de szokatlan is egy katonától. A civil légibalesetekkel szemben ugyanis a katonai repesemények bizonyítékai és jelentései még a kivizsgálás után is jótékony homályban maradnak. (Nincs ez másképp egyébként Magyarországon sem.) 
A polgári rendszer ilyenkor az, hogy a balesetben bármilyen módon érintett országok közösen vesznek részt a vizsgálatban a helyileg illetékes ország vezetése alatt. Szintén így határoznak a közbülső, szakmailag is alátámasztott jelentések, vizsgálati adatok kiadásáról.

Az ezt megkerülő sajtónyilvánosság valóban nyomás alá helyezi a vizsgálókat, de a francia BEA nemrég jól bizonyított az ilyesmiben. A szintén nagy nyilvánosságot, borzalmas sajtómegvezetést, álszakmai kinyilatkoztatásokat kapott Air France 447-es balesetet számtalan irányból érkező iparági és politikai nyomás alatt vizsgálták, az eredmény pedig egészen korrekt lett.  

Kétségtelen viszont hogy pl. a Lufthansa csoport - bár szintén kerüli a kijelentő módot - mégis igyekszik megelőlegezetten egyedi, pszichológiai esetként kezelni a dolgot, illetve kijelentették, hogy nem találtak terrorizmusra irányuló szálat sem. Természetesen érthető, sőt létérdek a versenyhelyzetben lévő társaság számára az utasok megnyugtatása. A csoport biztonsági mutatói is kiválóak. A terrorista kapcsolatok azonnali elvetése azonban kissé tragikomikusan hat annak fényében, hogy a másodpilóta személyes anyagainak vizsgálatát még be sem fejezték, sőt most kerültek elő a mentális jellegű egészségügyi problémák bizonyítékai is.

A DFDR memória és a laborvizsgálat a kulcs

Ami tehát ma látható, az különböző gyanúk halmaza. A kulcskérdés továbbra is a hanganyag pontos feldolgozása, a hangok azonosítása és a gép üzemére vonatkozó adatok összefésülése az egyéb bizonyítékokkal.

A gép egy hosszú vögyben kb 10 km-t repült az utolsó radarpozíciótól számítva. (klikk a képre)
A szétroncsolódott digitális hangrögzítő megtalálásával kapcsolatban ugyan megjelent, hogy a berendezést 10 km-re találták meg a roncsoktól, ugyanakkor a NASA 3D térképe és a transzponder adatok összevetése alapján a repülőgép még a levegőben volt 10 km-rel a hatalmas, 3-4 futballpályányi területet felölelő roncsmező előtt.
A DFDR adatrögzítő szintén valahol a sziklákon szakadt ki, így még hiányzik annak memóriamodulja is.
A komoly eredményekre tehát várnunk kell, mint a legtöbb más esetben is. 
A jövőre nézve pedig sorra jelentik be a társaságok, hogy elkezdik alkalmazni az utaskísérők beültetését a székét elhagyó pilóta helyén, ez némi féket jelent a magányos szabotázsakciók végrehajtásában. Az USA-ban valóban megszokott megoldás tehát tovább terjed. A személyzet számára kissé kényelmetlen, bizalmatlanságot sugalló intézkedés talán valóban protokollá válik mindenütt, bár kötelező hatósági előírás egyelőre nem várható a Germanwings baleset nyomán.

- Trikó Nick -

 


13 megjegyzés:

Nahun írta...

Nagyon jó írás, ez kéne az index címlapjára...

A repülés írta...

Sajnos a vezető hírportálok nem közölnek szakmai híreket...
Egyetlen próbálkozásom volt. Kétszer írtem újra a cikket a szerkesztő kedvéért egyre egyszerűbbre, bulvárosabbra. Végül inkább nem kértem a pénzt és nem ment ki a cikk...

Itt ingyen csinálom, de tudok tükörbe nézni :)

Üdv: Trikó / Páni J.

Unknown írta...

http://forum.flightradar24.com/threads/8650-We-have-analysed-the-raw-data-from-the-transponder-of-4U9525-and-found-some-more-dat?p=64708&viewfull=1#post64708

Ezt meg tudod magyarázni? Mi az a 42 fok, amit 25 fokra állított valaki?


09:30:17Z.905 ROLL: 0ºL TTRACK: 41º TAS: 450kt

The autopilot initiated a course change from 420to 250 30 seconds before ALT was manually changed.

New course of 250 was achieved as AC began descent.


09:38:17Z.046 ROLL: 0ºL TTRACK: 26º

last ttrack data transmit at 13700 ft.

A repülés írta...

Ez egy waypoint feletti forduló volt. A korábbi napok járatait megnézve látható, hogy kb stimmel.

Üdv: J

Unknown írta...

En csak azt szeretnem megerteni hogy 4 napja miert mindenhol a Peto Gyorgy nevu ember szerepel. Még a csapbol is ő folyik

A repülés írta...

Jók a médiakapcsolatai és nagyokat tud mondani :)

Unknown írta...

Az lehet. A baj csak az hogy mi laikusok nem tudjuk megitelni hogy valoban ert-e hozza. Es ilyen szakertok mint te pedig nem jutnak szohoz. Szoval ez nekem nagyon fura

A repülés írta...

Megtisztelő amit írsz, de sajnos a média nem így működik. Hívtak pl. az RTL reggeli műsorába akkor, emikor mélg a világon semmit nem lehetett tudni az első maláj 777-es katasztrófájáról. Ők már indítékokat és szcenáriókat akartak boncolgatni. Írtam nekik, hogyv köszi, de a vak találgatást rábíznám másra ....

Indult volna egy cikksorozatom az egyik nagy hírportál tech rovatában. Mint feljebb is írtam, a szerkesztőt kizárólag a szakmai részek nem érdekelték :)

Nekik bulvár kell egy kis bulvárral meglocsolva. Megkapják.
Tőlünk nem. Akik ide írnak rajtam kívül is, elsősorban ismeretterjesztési céllal teszik, nem pedig azért hogy lobogjon a nevük a sajtóban vagy a képernyőn :)

Unknown írta...

A Pető Gyuri B737 szakszóval rendelkező pilóta. Ez nem zárja ki,hogy a balesetvizsgálattal kapcsolatban marhaságokat mondjon.

Unknown írta...

Nyilvan nem szeretnem szemelyeskedo iranyba elvinni a felvetesemet de nem tudom felfogni mi alapjan dontenek a televiziok es radiok arrol h kit hivnak meg. Komolyan mondtam h barhova kapcsoltam mindenhol ezt az embert lattam. Nem ertem hogy ha titeket hivnak akkor miert nem mentek el.

A repülés írta...

Ha olyan témában hívnak, amiről lehet felelős kijelentéseket tenni, akkor mennénk, van is köztünk aki ment nem egyszer. De mikor olyan dologról kérdeznek, amit meg KELL szakmailag vizsgálni, mielőtt választ adhatsz, akkor nincs értelme a stúdióban vigyorogni.
Gyuri - mint említettem erőteljes médiakapcsolatokkal rendelkezik, lévén pl. ott dolgozott. Azzal nincs baj, hogy mindenkinek kézreesik a telefonszáma :) Hogy miben vannak kompetens nyilatkozatai és miben nem, az teljesen más kérdés.

Unknown írta...

Jól esett végre egy olyan anyagot olvasni, amivel egyet tudok érteni!
Annyi etikátlan írást és hírt láttam már. Undorító, hogy mit ki nem találnak a kivizsgálás lezárása előtt. Kíváncsi vagyok, HA kiderül az igazság akkor majd az fogják mondani a saját anyagaikra, hogy "tévedtünk" vagy, ha nem eléggé izgalmas a valóság akkor már nem is írják meg? :P
Botrányosabb a magyar média mint egy suliújság, össze-vissza másolják a sok szart, ellentomndanak a bekezdések egymásnak. Ennél már csak a Román média rosszabb, ahol inkább az a téma, hogy Andreas L. román származású... :D

Unknown írta...

Kedves Trikó Nick!
Sajnos a netről a legellentmondóbb infók áradnak, tiszta káosz az egész eset. Először műszaki hibára gyanakodtam (de 0-át értek a repüléshez, csak túl erőltetett volt a másik vonal tele ellentmondással). Végülis egy pilóta - aki már nem beszélhet - lejáratása semmi ahhoz képest, ha a tipust a levegőben akarják tartani. Elolvastam John Rappoport oknyomozó újságíró blogját (aki szintén az andidepi mellékhatás pártján van). Majd a kommenteket. És ott találtam valami érdekeset.
Tisztelettel megkérhetnélek hogy magyarázd el úgy (és azt is hogy ez a lehetőség nem játszik és miért nem játszik) hogy megérthessem? Előre is nagyon szépen köszönöm.
http://image.airlineratings.com/articles/image2015-03-25-114958.pdf

http://www.airlineratings.com/news/459/could-this-four-page-document-have-saved-the-lives-of-those-on-flight-4u9525